41. rész

Jade

   Mosollyal a szám sarkában, gondolataimba merülve sétáltam lefelé a lépcsőn, amikor is összefutottam Liammal.

 - Joe már aggódik - vigyorog rám, amit viszonzok.

 - Nem evett meg senki - vonom meg a vállam és folytatom az utamat lefelé.

 - Zaynt nem láttad? - szól utánam, mire felfelé mutatok.

 - A tetőn.

 - Kösz - hallom a hangján, hogy vigyorog. Férfiak. Nem mintha zavarna, mert az elmúlt órában pont egy közülük valóval töltöttem el igen kellemes perceket. Perverz mosoly kúszik a számra, mikor eszembe jutnak a tetőn történtek. Így nyitok be a szobánkba, ahol öt aggódó szempárral nézek farkasszemet. A hatodik érzékem jelez valamit, de egyenlőre nem figyelek rá, mert tudatomat még mindig lefoglalja az átélt gyönyör feldolgozása.

 - Helló Paul - köszönök a menedzsernek, aki valami miatt sajnálkozva néz rám. - Történt valami? - kérdezek rá, mert egyre nagyobb balsejtelem gyötör.

 - Jade - áll fel és lép mellém. - Beszélnünk kell.

  Remélni merem csak, hogy nem azért, amit Zaynnel csináltunk. Vagy lehet, hogy Harry miatt? Mi van, ha hazaküld, mert megtudta az igazságot? Jade baszd meg, elcseszted a lehetőségedet és nem csak a tiedet, hanem a fiúkét is - hordom le magam.

 - Gyere, ülj le - fogja meg a kezemet és húz maga után.

  Na, jó ez azért már ijesztő. Hangot is adok félelmemnek és arcát fürkészve várom a választ.

 - Megijesztesz! Mond, már mi a fene van!

  Ránéz a fiúkra, mintha tőlük várna segítséget, de ők csak lehajtják a fejüket és a szőnyeg mintáját vizslatják. Joe az, aki feláll és mellém ül. Átkarolja a vállamat és magához húz. Paul hálás pillantást vet rá.

 - Elmondaná végre valaki, hogy mi ez az egész? - remeg meg a hangom, mert érzem, hogy történt valami, valami rossz. A szívem szorítani kezd és mikor meghallom Joe halk mondatait, elpattan bennem valami.

 - JB, figyelj kicsim - ölel egyre szorosabban - a szüleid... - kapkodni kezdem a levegőt, ahogy felfogom mit mond. - Apád az ágyban dohányzott és elaludtak... Már nem tudtak rajtuk segíteni. Sajnálom...

  Fülem zúgni kezd, a szemeim előtt fekete pontok ugrálnak. Felpattanok a helyemről és végig nézek a bent lévőkön.

 - Nem, nem, neeem! - ismételgetem egyre hangosabban. - Az nem lehet! - rázom meg a fejem, mintha így meg nem történté tehetném a dolgokat. Lehet, hogy nem voltak minta szülők, de nekem csak ők voltak és a maguk módján szerettek engem, ahogy én is őket.

 - Jade, nyugodj meg - pattan fel Damien és mellém lépve átölel. - Mindenben segítünk Húgi - suttogja a fülembe, de ez most vajmi kevés nekem. Könnyeim megállíthatatlanul folynak le az arcomon. Az agyam emlékképeket vetít elém, mintha egy kibaszott moziban lennék. Nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Miért? Miért? Miért? - üvöltök belül, de kívülről csak a könnyeim mutatják a fájdalmamat. Mindig ilyen voltam, soha nem mutattam ki mások előtt a legmélyebb érzéseimet. Most is csak annyit engedek a külvilágnak, hogy a könnyeimet láthassák, de a bennem dúló vihart nem fedem fel. A testem elárulja gyengeségemet, mert ha Dam nem tartana a karjai közt, összecsuklanék. Milyen kibaszott jó rendező az élet. Nem rég még más karjában és másért omlottam majdnem a földre. Így jut az ember rohadt gyorsan a mennyből a pokolba.

 - Jade? - ugrik mellém Joe is aggódva, de kezemet felemelve megállítom.

 - Ne - bontakozok ki Damien öleléséből is. - Most...most szeretnék egy kicsit egyedül lenni - lépek el tőlük és a háló felé veszem az irányt.

 - JB? - hallom meg Joe aggódó hangját, majd azt, hogy a testvére leállítja.

 - Hagyd!

  Hálás vagyok Damiennek. Ő felfogta, hogy most magányra van szükségem, hogy feldolgozzam a lehetetlent. Becsukom magam után az ajtót és neki dőlök. Könnyeim egyre nagyobb patakokban folynak. Ellépdelek az ágyig és rárogyok. Erőm teljesen elhagy. Már nem kell tartanom magam, itt már nem lát senki. A párnámat az arcom elé tartom és beleüvöltök. Teszem ezt addig, míg a szám már teljesen kiszárad és már megmozdulni sincs erőm. Miért? Ez az egy szó kattog az agyamban. Miért én? Miért most? Miért? Miért? Miért? Kérdések, amikre sose fogok választ kapni. Hányszor mondtam nekik, hogy legalább az ágyban ne dohányozzanak.? Ha otthon lettem volna, ha velük lettem volna, talán meg tudtam volna akadályozni. Talán, de mi van ha nem és én is ott maradtam volna? Mi lesz most velem? - merül fel egy újabb kérdés bennem, de nem tudom megválaszolni, mert az erőm már a végét járja. Egyre mélyebbre merülök a hívogató sötétségbe. Valahonnan messziről még hallom, ahogy kinyílik az ajtó és valaki az ágyamhoz lép. Mozdulni sem tudok a rám nehezedő fáradtságtól, így nem tudom elzavarni az illetőt. Érzem, ahogy besüpped mögöttem az ágy és valaki átölel, hozzám bújik. Utoljára még érzem, hogy belecsókol a hajamba és morog valamit, de azt már nem értem, hogy mit, mert egy fekete örvény elkap és lehúz magával a mélybe.

40. rész

Zayn

   Még mindig a csukott ajtót néztem, pedig a lány már jó ideje lelépett. Fülemben visszhangzik utolsó mondata, amitől testemen jóleső borzongás fut át. Arcomra idétlen vigyor kúszik. Sóhajtva dőlök a lépcsőház falának és kutatni kezdek a zsebemben egy szál cigiért. Miután meggyújtom, élvezettel fújom ki a füstöt. Agyam az elmúlt félórát vetíti elém újra és újra.Látom magam előtt Jade vágytól ködös tekintetét, fülembe csengenek élvezetének hangjai. Istenem, mit vélt ki belőlem ez a lány? Pedig még csak nem is voltunk "úgy" együtt. A gondolattól, hogy milyen lehet őt érezni, újra életre kelek odalent. Innen is látszik, hogy tényleg régen voltam nővel, mert már a puszta gondolat is beindít.

 - Zavarlak? - hallom meg Liam hangját mellőlem. Megrázom a fejem. Annyira lekötöttek a gondolataim, hogy észre sem vettem, mikor kijött a tetőre. - Szóval itt bujkáltatok? - néz körül, majd a tető széléhez lép pont úgy, mint a lány. Nézni is rossz, ahogy egyre közelebb kerül a mélységhez. - Nem kérdezem meg, hogy mi történt, mert a kielégülten somolygó fejed mindent elárul - nevet rám és leesik, hogy még mindig vigyorgok. - Mázlista - lép mellém és a vállamra csap.

 - Csak jókor voltam jó helyen - hülyéskedek, de tudom, hogy ez így nem teljesen igaz, mert Jade és én már az első perctől kezdve vonzódtunk egymáshoz.

 - Legalább megérte? - kíváncsiskodik, amitől nekem leesik az állam, mert Liam nem szokott ilyenekről beszélni. Észreveszi az értetlenséget az arcomon és azonnal szabadkozni kezd. - Bocs, tudom, hogy magánügy csak már olyan rég voltam otthon - sóhajt fel. Megértően nézek rá, neki is hiánya van.

 - Nagyon is - bólintok vigyorogva, majd folytatom -, bár igazság szerint ez csak petting volt.

 - Akkor ti nem...? - néz rám elkerekedett szemekkel.

 - Nem jutottunk el odáig - vonom meg a vállam.

 - Miért?

 - Nézz már körül - mutatok rá, hogy baromságot kérdezett. - Egy tetőn vagyunk, ráadásul valaki - nézek rá csúnyán - akkor hívott, mikor épp repetázni akartam.

 - Ne haragudj - kér bocsánatot -, de Joe már idegbeteg volt, hogy hol lehet a lány. Apropó Joe! Mi lesz, ha megtudja?

 - Mi lenne? - értetlenkedek. - Nem járnak, így semmi számonkérni valója nincs rajtunk.

 - Ezt ugye te se hiszed el? A srác fülig bele van zúgva Jadeba, de szerintem titkolja a lány előtt, mert fél, hogy akkor vége lenne a barátságuknak - világosít fel a barátom.

  Elgondolkodtató amit mond, nem akarok senki boldogságának az útjába állni, de aztán bevillannak a Jadeval töltött percek, és minden más feledésbe merül.

 - Leszarom - csúszik ki a számon. - Amíg mi jól érezzük magunkat egymással, addig nem érdekel senki és semmi.

 - Hülye vagy - komolyodik el Liam. - Kockára akarsz tenni mindent?

 - Megéri - kúszik megint egy perverz vigyor az arcomra. - Az érzés amit ő nyújt, annyira intenzív. Tudod már az felszabadító érzés, hogy nem lát bele dolgokat ebbe az egészbe, nem akar a barátnőm lenni, nem akar azonnal a tulajdonának tekinteni. Teljesen elengedhetem vele magam. Megértem Joet, hogy foggal körömmel ragaszkodik hozzá, mert ez a csaj egy főnyeremény. Harry pedig egész életében bánhatja, hogy eldobta - fejezem be az áradozást, majd eldobom a csikket, ami már percek óta leégett az ujjaim közt.

 - És mi lesz Perrievel? - teszi fel halkan a kérdést Liam. Annyira ráérez, hogy mivel tudja a lelkesedésemet lelohasztani. - Nem úgy volt, hogy alakul valami köztetek?

 - De - bólintok és most először érzek egy kis lelkiismeret furdalást, de gyorsan elhessegetem. - Amiről nem tud, az nem fáj. Amúgy is, hivatalosan még nem vagyunk együtt, tehát addig azt csinálok, amit akarok - próbálom szépíteni a dolgokat.

 - Csak ismételni tudom önmagam - néz rám Liam. - Hülye vagy!

 - Ne mond azt, hogy te nem gondoltál még "úgy" rá, mert nem hiszem el.

 - De igen - vallja be zavartan -, de más gondolni rá és más megtenni.

 - Üres frázisokat pufogtatsz. Ha te lettél volna a helyemben, te sem hagytad volna ki - vágom a fejéhez és mivel nem válaszol, elkönyvelem magamban, hogy igazam van.

  A kínos csendet Liam telefonjának csörgése szakítja meg.

 - Paul az - olvassa le a hívó nevét. - Igen? - teszi a füléhez és elkomolyodva hallgatja a menedzserünket. - Jó, megyünk - nyomja ki a hívást. - Beszélni akar velünk. Nagyon komoly volt a hangja - néz rám aggódva.

 - Induljunk - nyitom ki a lépcsőház ajtaját és egy utolsó pillantást vetve a helyre, elindulok a lifthez.

39. rész

Jade

   Remegve figyelem, ahogy Paul kilép a liftből. - Ilyen nincs - nyüszítem magamban. Nem kell ránéznem a göndör hajúra, hogy tudjam, örül annak, hogy kettesben maradtunk. ía cipőm orrát vizslatom mikor megérzem a lift döccenését. Rémülten kapom fel a fejem és nézek Harryre, akinek a keze akkor hagyja el a kapcsolótáblát. Felém közeledik, de el akarok lépni előle. Nem hagyja, erőszakosan a lift falához szorít. Félek tőle, félek a közelségétől, ami még ennyi év után is hatással van rám. Próbálok kiszabadulni, de csak annyit érek el, hogy még erősebben tart. Könnyeim utat akarnak törni maguknak, de nem engedhetem. Nem mutathatom meg neki, milyen gyenge vagyok a közelében.

 - Engedj el! - szólok rá, de mintha a falnak beszélnék.

 - Nem, míg meg nem hallgatsz - parancsolja amitől a túlélő ösztönöm bekapcsol. Még erősebben próbálok kiszabadulni a karjai közül, mikor teljes testét nekem nyomja és megérzem a vágyát. - Nem! Nem! Nem! - sikítja bennem egy hang. Egy másik viszont vigyorogva közli velem, hogy itt az idő, mindent kamatostul visszafizetni. - Kíván téged, használd ki! - suttogja a fejemben. Nem tudom miért, de a tudat, hogy ilyen hatással vagyok rá, magabiztosabbá tesz. Már nem félek tőle.

 - Mit akarsz? - cseng határozottan a hangom, amin még én is meglepődöm.

 - Beszélni és milliószor bocsánatot kérni azért, amit tettem - mondja és megérzem magamon fürkésző tekintetét. - Elizabeth kérlek!

  Ettől a szótól úgy érzem magam, mint akit arcon csaptak. Hogy jön ő ahhoz, hogy így szólítson? Ő volt az aki tönkretette Elizabetht. Dühöm, mint a vulkán úgy tör ki belőlem.

 - Ne szólíts így! - ránézve akarom nyomatékosítani a szavaim komolyságát. Nem tudom, hogy mit láthat bennük, de hátrahőköl. Gyűlölettől izzó hangon magyarázom el neki, hogy ő tehet mindenről.

 - Bocsáss meg! Mit tegyek, hogy ne haragudj rám? - könyörög és én hitetlenkedve nézem.

  Még mindig nem fogta fel, hogy mit tett? Lehet, hogy ez neki csak egy diákcsíny volt, de nekem megváltoztatta az egész életemet. Az, hogy neki adtam egy lány legféltettebb kincsét, semmi ahhoz képest, hogy elvette tőlem a szerelembe vetett hitemet. Soha többé nem tudok majd úgy szeretni, mint ahogy vele tettem. Mindig ott lebeg a fejem felett, hogy megint csak kihasználnak és eldobnak, mint valami használt rongyot. Ezért is jó nekem az a helyzet, amit Joeval alakítottunk ki. Nincs szerelem, csak testiség, így nem égetem meg magam még egyszer, bár kétlem, hogy valaha is újra tudnék úgy érezni, mint akkor. Harryre nézek, aki még mindig engem figyel. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem érti meg mit tett. A felgyülemlett feszültség egy hisztérikus nevetéssel távozik belőlem. Megbököm a mellkasát és rázúdítok mindent, amin az előbb agyaltam. Azt akarom, hogy olyan szarul érezze magát, mint én és, hogy felfogja végre a tettének súlyosságát. Talán most először látom, hogy igazán elgondolkodik a történteken. Ezt kihasználva gyorsan újra indítom a liftet. Nem tesz ellene, csak bámul maga elé. Ahogy kinyílik az ajtó, Joe azonnal megüti. Nem védekezik, csak hagyja. Zayn és Damien fogják le, hogy ne tegyen több kárt a fiúban. Tudom, hogy én vagyok az egyetlen aki ilyenkor letudom nyugtatni Joet, ezért elé lépek és kezemet az arcára csúsztatom.

 - Hagyd a fenébe, nem éri meg - mondom ki amit érzek. Vissza sem fordulva hagyom ott a többieket Joet magammal húzva. Mikor beérünk a szobába, leül és az ölébe húz.

 - Bántott? - teszi fel a kérdést miközben tüzetesen átnézi a testem, sérülések után kutatva.

 - Nem - rázom meg a fejemet, de mikor a csuklómhoz ér, felszisszenek. Nekem is csak most tűnik fel, hogy apró véraláfutások tarkítják a kezem ott ahol Harry lefogott.

 - Megölöm - ugrana talpra Joe, de nem engedem. Számat a szájára tapasztom és egy forró csókkal megpróbálom elterelni a figyelmét, ami ideiglenesen sikerül is.

 - Szobára! - röhög fel mellettünk Dam, de mikor meglátja öccse izzó tekintetét, elkomolyodik. - Mi történt?

 - Ez - emeli fel a kezemet, amit én próbálok a hátam mögé rejteni, de nem sikerül. A hat fiú meredten nézi az egyre jobban kivehető lila foltokat. Most veszem csak észre, hogy Zayn és Niall is itt van.

 - Faszkalap - fejezi ki tömören a véleményét Niall, majd elindul az ajtó felé.

 - Állítsd meg! - könyörgöm Zaynnek, aki még időben lép a szőke srác elé és nem engedi ki a szobából.

 - Mi a...? - néz rá, majd rám kérdőn az ír és nekem magyarázatot kell adnom a viselkedésemre.

 - Niall - állok fel Joe öléből és elé lépek. - Ez Harry és az én dolgom. Ha nincs az a hülye játék, akkor soha nem derül ki és ti nem fordultok el tőle. Gondolkozz egy kicsit! Mi egy pár hét múlva lelépünk és lehet, hogy soha többet nem találkozunk. Viszont ti évek óta barátok vagytok, ne forduljatok el tőle - nézek a két fiúra, akik először döbbenten, majd elgondolkodva merednek rám. - Nem csak a barátságotok mehet rá erre, hanem a karrieretek is. Nem éri meg egy lány miatt - fejezem be és mielőtt megállíthatnának, a szobámba megyek.

  Eldobom magam az ágyon és az eddigi feszültség könnyek formájában távozik belőlem. Jól esik, hogy Zayn és Niall mellém álltak, de nekik magukra kell gondolniuk. Ha az az átkozott Patrícia nem küldi el a jelentkezést a játékra, akkor soha nem tudódott volna ki a titkom. - De nem is élhetted volna át az álmodat - gúnyolódik velem egy hang. Igazat adok neki. Felpattanok és a táskámba nyúlva, remegő kézzel veszem elő a cigis dobozom. Kilépek a nappaliba, ahol a fiúk abbahagyják a beszélgetést és kérdőn néznek rám.

 - Kimegyek bagózni - mutatom fel a dobozt és amilyen gyorsan csak tudok, otthagyom őket a szánakozó tekintetükkel együtt. Sietős léptekkel indulok a tető felé, hogy végre rá tudjak gyújtani. Ahogy az első slukk végig száguld a tüdőmön, lecsillapodik a kezem remegése. Élvezettel fújom ki a füstöt. Lehunyt szemekkel fordítom az arcom a még mindig erősen tűző nap felé, aztán gondolok egyet. Szemeim kipattannak és óvatosan a tető széléhez lépkedek. A látvány ami elém tárul, leírhatatlan. A messzeségben feltűnik a "Hollywood" felírat. Az emberek apró hangyaként szaladgálnak alattam, az autók színes sokasága hömpölyög az utakon. Mosolyogva nézem a zűrzavart, ami meglepetésemre békével tölt el.

 - Jade? - hallok meg egy bizonytalan hangot a hátam mögül. Még mindig mosolyogva megfordulok és ránézek a fiúra, akinek barna szemei kérdőn cikáznak köztem és a tető széle közt. - Nem jönnél beljebb? - kérdezi aggódva és nekem leeseik, hogy attól tart, hogy leugrom.

 - Nem - fordulok vissza a látványhoz, ami megint leköti a figyelmemet -, de ne félj, nem akarok hülyeséget csinálni, csak olyan érdekes innen a világ. Minden annyira kicsinek látszik, még az én problémám is. Gyere, nézd meg - hívom közelebb.

 - Kösz, de kihagynám. Tériszonyos vagyok - nyögi ki és remegő kezekkel gyújt rá ő is.

 - Akkor miért vagy itt? - fordulok felé és mellé sétálok. Nem tudom nem észre venni, hogy megkönnyebbülten fújja ki a füstöt.

 - Mert itt lehet dohányozni, és mert meg akartam nézni, hogy jól vagy-e - néz a szemeimbe.

 - Miért érdekel az téged? - szalad ki a számon.

 - Nem tudom - vonja meg a vállát. - Valahogy már az első pillanattól érdekelsz, valami vonz benned.

  Tetszik, hogy nem kertel és nem hülyít nagy szavakkal.

 - Zayn... - nézek bele csokoládé barna szemeivel, amikben felvillan valami, valami ami a vágyhoz hasonlít. Elpöcköli a csikket és egyik kezét a derekamra csúsztatva húz közelebb magához. Nem tiltakozom, mert én is érzem a vonzalmat, ami köztünk van. Kezemet a tarkójára vezetem és egy apró mosolyt eleresztve várom, hogy mit lép. Szemei az ajkaimra tapadnak és mikor érzi, hogy nem fogok ellenkezni, lassan közelíteni kezd felém. Nem tudom kivárni míg elér hozzám, így az ajkai után kapok. Ő sem tétlenkedik már, tépi szaggatja a számat miközben kezei hol a hajamba túrnak, hol a testemet fedezik fel. Olyan intenzitással csókolózunk, hogy megérzem a vér fémes ízét a számban. Nem tudom, hogy kié, de most nem is számít, mert most nincs ő és én, csak mi vagyunk. Nyelve hozzáér a piercingemhez és ettől belenyög a csókunkba. Élvezem, hogy ezt váltom ki belőle.

 - Jade - lihegi a nevem miután az oxigén hiány miatt fulladozva engedjük el egymás száját.

 - Igen? - nézek rá vágytól ködös tekintettel.

 - Annyira kívánlak - csókolja végig a nyakamat és szívja meg a vékony bőrt. Lábaim megremegnek tettétől. Ha nem tartana erős karjaival, már rég a földre omlottam volna. De tart, egyre szorosabban, így érzem, hogy igazat mondott. Egy pillanat múlva már a falnak préselve találom magam és Zayn kezei a pólóm alá siklanak. Lábát az enyémek közé fúrja, így még jobban érzem kemény férfiasságát.

 - Basszus Jade - mordul fel, mikor rájön, hogy nem viselek melltartót, így kezeit szabadon csúsztathatja a halmokra, amit meg is tesz. Fürge ujjai nyomán hamar keménnyé válnak az apró bimbók és én  tenyerének lököm a mellkasom, hogy még többet kapjak a kényeztetésből. Én sem tétlenkedem, egyik kezemmel a hajába túrok, míg a másikat testünk közé vezetem és kihúzom a pólóját a nadrágjából. Ujjaim élvezettel zongoráznak a kockáin, amit halk nyögésekkel nyugtáz. Aztán tovább csúsztatom a tenyerem egészen kemény férfiasságára. Morogva kap a szám után és nyelvét követelőzve dugja át az enyémbe. Kezem simogatni kezdi odalent mire ő, csípőjét önkéntelenül felém lökve imitálja az aktust. Aprót sikkantok mikor megérzem kezét a nadrágomban kutatni. Bugyim már teljesen átázott, így nincs nehéz dolga. Egy ujjával félretolja az útban lévő tangát és a másikkal óvatosan belém hatol. Szemeit vágytól csillogva kapja rám, mikor ujjai hozzáérnek az intim piercingemhez. Jól eső sóhaj hagyja el a torkát, mikor tettét leutánozva a boxerébe nyúlok. Tenyeremet végighúzom a hosszán és simogatni, masszírozni kezdem. A tető a nyögéseinktől, sóhajainktól hangos. Egymást kényeztetve csókolózunk a falnak támaszkodva, mikor teste megremeg és megérzem a kezemen forró váladékát. Ajkai elnyílnak és férfias nyögés szakad ki belőle. A látványtól én is megremegek és a gyomromban eddig gyülekezőt tartó pillangók szanaszét repülnek. Sikítva élvezek az ujjai köré. Kell néhány perc, mire újra képes vagyok gondolkodni. Felnézve rá, kajánul mosolygó arcával találom szembe magam.

 - Eszméletlen volt - csókol meg megint. Talán újra egymásba feledkeznénk, ha telefonja csörgése nem szakítana minket félbe.

 - Igen? - veszi fel a készüléket, de testével még mindig a falnak szorít és az előbb még bennem lévő ujjait végig nyalja. - Megtaláltam - néz a szemeimbe huncutul. - Mindjárt megyünk - nyomja ki a készüléket, majd a zsebébe süllyeszti. - Imádom az ízedet - akar zavarba hozni, de nem tud.

 - Legközelebb én is megkóstollak - nyomok egy csókot a szájára és végig nyalom az ajkait. Barna szemei megint feketén világítanak a vágytól.

 - Legközelebb nem elégszek meg ennyivel. Látni akarom, mit tudnék veled tenni a piercinged segítségével - simít végig a lábam közt, amitől megint melegem lesz.

 - Mennünk kell - mondom neki vágytól rekedt hangon és ellépek tőle, mert érzem, ha továbbra is így játszadozunk egymással, senki nem ment meg attól, hogy rajtakapjanak minket. - Ez még csak az előétel volt - nevetek rá kellő távolságból és magam mögött hagyom ledöbbent alakját.

38. rész

Harry

   Először látom felhőtlenül jókedvűnek és bevallom, tetszik a látvány. Az egész lénye sugárzik a mosolyától, ami a riport vége óta ott csücsül az ajkán. Zayn és Niall egész nap mellette vannak és együtt hülyéskednek. Halk morgás hagyja el a torkomat mikor meglátom Zayn kezét Jade combján pihenni.

 - Mi a baj tigrisem? - néz rám a mellettem ülő barátom, de ahogy követi a pillantásomat, rögtön megért mindent. Először furcsán méreget, majd miután jól megnézett magának, elkerekedett szemekkel mondja ki a diagnózisát. - Te féltékeny vagy!

  Elfordítom a fejemet, de nem tagadom az állítását, mert felesleges lenne. Igen, erre már én is rájöttem, hogy ami belülről mardos, az nem csak a bűntudat, hanem féltékenység is.

 - Harry, felejtsd el - komolyodik el Louis hangja. - Ez a hajó már elment és te lemaradtál róla. Hagyd békén, mert már így is elástad magad nála egy életre.

 - Nem érted, hogy nem bírom! - mondom neki indulatoktól fojtott hangon. - Megőrülök a tudattól, hogy az enyém volt és én eldobtam. Akarom őt. Feltudnék robbanni mikor valamelyikük hozzá ér - pislogok Niallék felé.

  Louis megcsóválja a fejét és rosszallóan néz rám.

 - Soha nem volt a tiéd. Ő nem egy tárgy, még ha úgy is tekintettél rá. Eleget ártottál már neki. Az, hogy nem fordultam el tőled, az nem azt jelenti, hogy engem nem botránkoztatott meg amit tettél. De tudom azt, hogy mindenki hibázhat és még ha nehéz is, mindenkinek jár egy második esély, hogy helyre hozza.

  Nagyot nyeltem ahogy hallgattam őt. Kíméletlenül vágta a képembe az igazságot. Elfordultam és kibámultam az ablakon. Talán tényleg le kéne mondanom róla, e egyszerűen nem megy. Néha bevillannak azok a képek, mikor még együtt voltunk. Emlékszem a szemeire, amik szerelmesen csüngtek rajtam. Emlékszem az ajkaira, amik bátortalanul csókoltak vissza. Aztán eszembe jut az a pillanat, mikor a fájdalomtól könnyes arcán felvillan egy bátorító mosoly, amivel üzen nekem, hogy minden rendben van, ő már az enyém. Hirtelen vált a kép és a szőke, hosszú haj helyett, Jade fekete haját és tetovált testét látom magam alatt. Felnyögök a gondolatra és érzem, ahogy a boxerem szorítani kezd.

 - Ébresztő - lök meg Louis és az álomképem egy pillanat alatt szertefoszlik. Dühösen meredek rá. Szegény nem tudja hova rakni a hangulatingadozásaimat, ahogy én sem. - Baj van? - kérdezi meglepődve.

 - Nincs - morgom és próbálok úgy leszállni a buszról, hogy takarjam a nadrágom elejét. Kell pár perc, míg lehiggadok, de aztán mintha semmi nem történt volna, vigyorogva lépek a többiekhez. Újabb autogram osztás után jutunk csak be a szállodába. Ahogy elnézem, a többiek már befejezték és leléptek a szobánkba. A lift felé haladok, mikor meglátom, hogy a lány is odatart. Ahogy észrevesz megtorpan és kétségbeesetten körülnéz, de úgy látszik őt is itt felejtették. Felmentőseregként Paul jelenik meg mellettünk, és nevetve közli, hogy amiért ilyen ügyesek voltunk, holnap városnézésre megyünk. Megérkezik a lift és mind a hárman beszállunk. Nyomasztó a csend, amit a menedzserünk telefoncsörgése szakít meg.

 - Igen? - veszi fel, majd bocsánatkérőn ránk néz és mielőtt becsukódna a liftajtó, kilép, kettesben hagyva a lánnyal aki elfehéredett arccal néz a távozó férfi után. Behúzódik a doboz legtávolabbi sarkába és a szemét a földre szegezi. Szívem hevesebben dobog a közelségétől. Úgy érzem, ez az az alkalom, amire vártam. Kezem önkéntelenül nyúl a kapcsolótábla felé és megnyomom a leállítás gombot. A lift zökkenve megáll. Jade ijedten néz rám. Tudja, hogy nem tud menekülni előlem. Felé lépek amitől összerezzen és megpróbál elcsusszanni mellettem, de egy lift igen kicsi ahhoz, hogy fogócskát játszunk benne. Elkapom a karjait és a falhoz préselem. Hiába kapálózik, erősebb vagyok. Nem adja könnyen magát, teste vonaglik az enyém alatt, aminek pillanatokon belül érezhető a hatása.

 - Engedj el - sziszegi, könnyes szemekkel.

 - Nem, míg meg nem hallgatsz - nem is kérem, parancsolom miközben próbálom kizárni a tudatomból a tényt, hogy egész testével nekem feszül. Ő is megérzi a vágyamat, mert megmerevedik.

 - Mit akarsz? - csattan fel a hangja és az előbbi elveszett kislánynak már nyoma sincs.

 - Beszélni, és milliószor bocsánatot kérni azért, amit tettem - nézek az arcára, hátha láthatom a gyönyörű smaragdzöld szemeit, de nem emeli rám a tekintetét. - Elizabeth kérlek!

 - Ne szólíts így! - kiált rám és legalább annyit elérek, hogy rám néz. A szemeiben annyi fájdalom van, hogy egy pillanatra hátrahőkölök.

 - Nincs jogod így szólítani. Ő elment. Tettél róla, hogy soha többé ne jöjjön vissza - néz rám gyűlölettel teli pillantással.

 - Bocsáss meg - könyörgöm neki. - Mit tegyek, hogy ne haragudj rám többé?

  Csodálkozva nézi az arcomat, majd a legnagyobb döbbenetemre nevetni kezd. Nem értem őt.

 - Te tényleg azt hiszed, hogy ennyivel el tudod intézni az egészet? - mosolyodik el gúnyosan. - Tönkre tettél - böki mutatóujját keményen a mellkasomba. - Elvettél tőlem mindent, ami fontos volt nekem. A szüzességemen kívül a szerelembe vetett hitemet is. Ezt nem lehet megbocsátani - rázza meg a fejét. - Fel kéne nőnöd végre és rádöbbenned, hogy a tetteidnek következményei is vannak.

  Annyira letaglóznak a szavai, hogy észre sem veszem, mikor újra indítja a liftet. Csak bámulok magam elé. Talán tényleg most fogom fel igazán, hogy mit tettem vele. Megáll a lift és mikor kinyílik az ajtó egy csapat dühös sráccal nézek farkasszemet.

 - Megmondtam, hogy hagyd békén! - üvölt rám Joe és mielőtt bárki is megállíthatná, hatalmas ütést mér az arcomra. Nem védekezek és nem is ütök vissza, mert tudom, hogy megérdemlem. Ennél többet is. Zayn ás Damien lefogják. Nézem, ahogy Jade elé lép és a kezét az arcára csúsztatva mondja neki.

 - Hagyd a fenébe, nem éri meg.

  Szívembe mintha tőrt forgatnának, úgy esnek a szavai. Liam és Louis szomorúan néznek rám. Ők megmondták, hogy ne csináljam, de nem hallgattam rájuk. Figyelem ahogy Jade és a barátai eltűnnek a szobájukban, míg Zayn és Niall dühösen néznek rám.

 - Idióta pöcs! - sziszegi Niall majd a lány után ered. Zayn csak megcsóválja a fejét és szó nélkül otthagy.

 - Jól vagy? - hallom meg Louis aggódó hangját.

  Megrázom a fejem. Nem, nem vagyok jól. Most értettem meg, hogy mekkora egy szemétláda voltam. Tönkretettem egy ember életét.

37. rész

Jade

   Szinte még fel sem fogtuk, hogy mi történik velünk, mikor újabb kihívásnak kellett eleget tennünk. Az autogram osztás és a nevünket sikítozó rajongók után most itt ülünk egy hatalmas kanapén és Rita O'hara készít velünk interjút.

 - Sziasztok - köszön kedvesen. Egyszerre köszönünk vissza, mint az óvódában. Megigazítják az eddig is tökéletes sminkjét és én nem értem, mire ez a nagy felhajtás, ha ez a riport csak egy újságban lesz és nem a tévében. A válasz azonnal megérkezik, mikor a képembe nyomnak egy fényképezőgépet.

 - Elfelejtettem szólni, hogy képeket is készítünk, mert a fiatalok nagyon kíváncsiak rátok - néz Damienre végig. Elnyomok egy apró mosolyt. Szóval tetszik neki Dam.

 - Kezdhetjük? - futtatja végig rajtunk a tekintetét. Bólintunk, mire bekapcsolja a diktafonját és az asztalra teszi.

 - Első kérdésem: Milyennek találjátok Los Angelest és az itteni rajongókat?

  Louis veszi magához a szót.

 - Sajnos nagyon keveset láttunk még a városból, mert a próbák, a fotózások és a koncert miatt nem tudtunk még körül nézni, de azért feltűnt, hogy milyen gyönyörű hely.

 - Ja, este azért az ablakból lecsekkoltuk, hogy csodaszép helyen vagyunk - szól közbe Liam.

 - És a rajongók?

 - Imádni valóak - kotyog bele Niall is. - Ma is legalább ketten kérték meg a kezemet.

 - Igent mondtál? - kérdezi nevetve Rita.

 - Naná, nem tudnék nemet mondani, mikor olyan kedvesek és szépek.

 - Niall szeretne olyan lenni, mint a régi sejkek akiknek rengeteg feleségük volt - röhög fel Zayn, mire a szőke csak elmosolyodik.

 - Még szép. Akkor egyiküket sem kéne megbántanom a választásommal.

 - És nektek milyen érzés egy világsztár csapat előtt fellépni? Ha jól tudom a tegnapi volt az első nagy koncertetek? - várakozón néz ránk, és mint mindig most is Damienre hagyjuk a dolgot.

 - Megtiszteltetés, hogy egy ekkora sztár csapat előtt játszhatunk. Igen, ez nekünk még teljesen új. Mi a kis tornatermes koncertekhez vagyunk szokva és a tegnapi minden volt, csak kicsi nem.

 - Hogy jött ez össze nektek? - teszi fel a kérdést most már direkt Damiennek címezve. Ó, istenem ezek flörtölnek közben! Apró kuncogás hagyja el a számat, mire Joe értetlenül néz rám. Feltűnés mentesen bökök a testvéréék felé. Ahogy rájuk néz, ő is vigyorogni kezd.

 - Hát - vakarja meg a tarkóját Dam - ez egy nagyon hosszú történet, ezért maradjunk annyiban, hogy Jade nyerte meg a nyereményjátékban meghirdetett utat és nem akart nélkülünk jönni - vigyorodik el ő is és büszkén hátradől, hogy ilyen frappánsan kivágta magát.

  Rita most felém fordul és látom a szemén, hogy végig mér, mint konkurenciát. Magamban sóhajtok egy nagyot. Hol vagyok én az ő tökéletes vékony alakjától, a hosszú szőke hajától és a babaarcától?

 - Jade, a következő kérdés neked szól. Nem furcsa ennyi jó pasi között egyedüli csajként?

  Pfh. Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmivel áll elő.

 - Nem - válaszolom határozottan és még magamat is meglepem, milyen magabiztosnak tűnik a hangom. - Már megszoktam, hogy csak fiúk vesznek körül.

 - Ti srácok? Mit szóltok Jadehoz? Bár inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy mit szólnak a barátnőitek hozzá? - mélyeszti a szemeit Damienébe. Ügyes, mosolyodok el. Ennél burkoltabban még sem tudta volna kérdezni, hogy van-e valakije.

 - Nálunk csak Pepe és Adam foglalt - adja meg a választ a kérdésre. - Jade, az öcsém és én is szinglik vagyunk. Amúgy a csajok imádják egymást.

  Rita arcára kiül a megkönnyebbülés, amit egy mosollyal próbál leplezni.

 - One Direction? - néz kérdőn a másik csapatra.

 - Még mindig csak Louis és Liam szíve foglalt - vigyorodik el Niall. - Zayn, Harry és én még várjuk az igazit.

 - Apropó Harry - fordul az említett felé. - Nagyon csöndes vagy ma - jegyzi meg, majd folytatja. - Hogyhogy a Nőcsábász Style még nem csapott le a friss húsra?

  A levegő bent reked a tüdőmben és köpni-nyelni sem tudok az idióta kérdésétől. Harry viszont csak elvigyorodik és pimaszul válaszol.

 - Ami késik, az nem múlik  - kacsint Ritára.

  Joe felől halk morgás hallok, amit Damien lökése követ. Ránézek a barátomra, aki villámló szemekkel néz a göndör hajúra. A kezéért nyúlok és megszorítom azt. Érzem, ahogy megfeszült teste valamennyire elernyed érintésem nyomán.

 - De még mindig nem kaptam választ arra, hogy milyen érzés egy csajjal turnézni? - feszegeti tovább a kérdést.

 - Furcsa, de jó - válaszol Liam. - Mivel külön szobánk van, így nem nekünk kell kerülgetni a cuccait - vigyorog rám. - A többi helyen és időben amit együtt töltünk, tök jól elvagyunk. Jae nagyon kedves és aranyos lány, arról nem beszélve, hogy isteni a hangja - kacsint rám és én elpirulok.

 - Mi pedig már megszoktuk, hogy velünk van - veszi át a szót Dam. - Jade olyan nekünk, mint a húgunk. Lassan már nálunk lakik, így fel sem tűnik, ha széthagyja a dolgait.

 - Naaa! - háborodok fel. - Nem is tudom, ki tartja rendben a házat utánatok?

 - Jól van na, csak hülyéskedtem - simít végig a karomon, amit Rita nem néz jó szemmel. - Az igazság az, hogy JB. egy kicsit rendmániás, ezért ha valaki meglátogat minket, mindig csillog villog a ház.

 - Ilyen tökéletes lány és még nem talált párt magának? - kérdezi Rita és simán ki lehet hallani a hangjából a féltékenységet, amit Damien előző mozdulata váltott ki belőle.

 - Még nem - vonom meg a vállam. - De nem is nagyon keresem.

  Kínos csend telepedik közénk, amit Paul hangja szakít meg.

 - Ennyi volt. Sajnálom - néz Ritára -, de tovább kell mennünk, mert még egy csomó dolog vár a srácokra.

 - Semmi baj - áll fel a nő. - Köszönöm a lehetőséget - fog kezet Paullal aztán sorban mindenkivel. Damient hagyja utoljára. Fél szemmel figyelem, ahogy átnyújt neki egy névjegykártyát. Dam rávillant egy bugyiolvasztó mosolyt, amitől Rita elpirul, nekem pedig nevethetnékem támad.

 - Mi ez a jó kedv? - kérdezi a fülembe súgva Joe, amitől libabőrös leszek. Egyszer úgyis agyoncsapom azért, mert ilyen hatással van rám, és ezt ő tudatosan ki is használja.

 - Semmi, csak a bátyád hódítását néztem - terelem a figyelmét a továbbra is egymással flörtölő párra.

 - Jó csaj, de nekem nem az esetem. Túl mű - néz végig kritikus szemmel a nőn.

  Mielőtt megkérdezhetném, hogy mégis neki milyen csajok az esetei, Zayn és Niall csatlakozik hozzánk. Zayn átöleli a vállam és mosolyogva dicsér meg.

 - Nagyon ügyes voltál. Tisztára úgy viselkedtél, mint egy profi. Biztosan nem egy világsztár vagy, aki álruhába bújt?

 - Maradj már - lököm meg a vállammal nevetve.

 - Zaynnek igaza van. Tuti csak hülyítesz minket és nem sokára előbújnak a többiek is és felkiáltanak, hogy ez itt a "Kandikamera"! - szállt be a heccelésembe Niall is. Megforgattam a szemeimet és Joehoz fordultam.

 - Hallod ezt? Piszkálnak! Védj meg! - pislogtam rá kislányosan.

  Átölelt és röhögve magához húzott.

 - Védjen téged a nőszövetség - mondta.

  Mellbe vágtam, de aztán én is velük nevettem. Vigyorogva hagytuk el a plázát és indultunk el a következő helyszínre. Még Harry látványa sem tudta elvenni a jókedvemet.

36. rész

Harry

   A reggeli incidens után feszült csendben fogyasztottuk el a reggelinket. Jadeék nem ettek, mert mint mondta, ők már a szobájukban megkajáltak. Paul pedig megint pörgött. Elmondta a napi programunkat. Interjú, dedikálás, fotózás csak a szokásos dolgok.

 - Addig mi mit csinálunk? - kérdezte tőle Damien.

  Paul értetlenül nézett rá.

 - Nektek is ugyanaz - világosította fel őket. - Rátok is kíváncsiak, nem csak a fiúkra, főleg a tegnapi koncert után. - vigyorgott. - Szuperek voltatok!

 - Kösz - nyögték ki, de látszott rajtuk, hogy még mindig sokkban vannak.

 - Ha befejeztétek, indulhatunk is - állt fel az asztaltól.

  Beszálltunk a buszba és elindultunk az egyik plázához, ahol már vártak a rajongók.

 - Azt a kurva! - hallottam meg Joe döbbent hangját.

 - Most komolyan, oda kell ki mennünk? - nézett rá Jade riadtan.

  Szerettem volna megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de megtette ezt helyettem Zayn és Niall, akik azonnal ott voltak mellette és jó tanácsokkal látták el a másik csapatot, főleg a lányt.

 - Nyugi, nem lesz semmi baj. Leszállunk és odamegyünk hozzájuk. Aláírunk néhány papírt, cd-t vagy posztert és kész. Csinálnak velünk pár fotót, de a testőrök vigyáznak ránk - simogatta a hátát Zayn.

 - Tök jó buli - vigyorgott Niall is. - Főleg, ha a kedvenc csokidat vagy sütidet hozzák neked ajándékba.

  Látszott Jaden, hogy nem teljesen nyugodott meg, de már nem parázott annyira.

 - Oké, srácok! - tapsolt egyet Paul. - Biztosították nekünk a helyszínt, úgyhogy indulhatunk.

  Mi mentünk elől és ahogy várható volt, óriási ováció fogadott. Mindenhol sikítozó lányok nyomultak a kordonhoz, hogy minél közelebbről láthassanak minket.

 - Harry szeretlek! - hallottam néhány helyről a nevemet és egy ezer wattos mosollyal plusz egy kacsintással ajándékoztam meg a kiabálókat.

 - Niall, vegyél feleségül! - kiabálta egy lány, mire a szőke srác hozzálépett és megsimogatta az arcát.

 - Naná, hogy elveszlek. Ilyen szép lányt nem hagyhatok ki - vigyorgott a csajra, aki közel állt az ájuláshoz az ír érintésétől.

 - Itt a Hellboys! - kiáltotta valaki és én is a buszra néztem, ahonnan akkor jöttek elő a többiek.

 - Joe! Damien! Peter! Adam! Jade! - hallatszott mindenhonnan a nevük. Elvigyorodtam. Tegnap volt az első fellépésük és mára már tuti, hogy nem csak a nevüket fújják kívülről. A másik csapaton látszott, hogy nincsenek ehhez a felhajtáshoz hozzászokva. Már az is furcsa lehetett nekik, hogy a rajongók sikoltozzák a nevüket, de ahogy elnéztem hamar belejöttek a dolgokba. A fiúk széles vigyorral az arcukon irkálták alá a pólókat vagy éppen a kezükbe nyomott papírokat. Jade volt a legjobban megilletődve, de Zayn mellé lépett és súgott valamit a fülébe, amitől a lány édesen elmosolyodott.

 - Szeretnék egy képet - került elém egy tíz év forma kislány.

 - Oké - bólintottam mosolyogva, de nem mozdult.

 - Mi a baj? - kérdeztem.

 - Lehetne olyat, amin ketten vagytok Jadeval? Ti vagytok a kedvenceim - nézett rám könyörögve. Szívem nagyot dobbant. Most mit csináljak? Mégsem mondhatom el neki, hogy ki nem állhat a lány, megjegyzem jogosan és ezért nem hiszem, hogy jó ötlet a közös kép. Kisebb vacillálás után odaléptem a lányhoz és megszólítottam.

 - Jade - összerezzent a hangom hallatán ami nagyon rossz érzés volt. Tényleg ennyire utálna? Fél szemmel láttam, hogy a többiek érdeklődve nézik, hogy mit akarok a lánytól. - Van itt egy kislány és szeretne egy olyan képet, amin te és én vagyunk - nyögtem ki nehezen.

  Jade elnézett a hely felé, ahol a kicsi lány reménykedve állt, majd egy sóhaj után mosolyt erőltetett az arcára.

 - Menjünk - mondta és én megkönnyebbülten fújtam ki a bent tartott levegőt a tüdőmből.

 - Szia - lépett a kislányhoz. - Hogy hívnak?

 - Mandy - válaszolta megszeppenve, de sugárzó arccal a kérdezett.

 - Szép neved van - nézett rá kedvesen. - Szóval szeretnél egy olyan képet, amin Harryvel vagyunk?

 - Igen - bólintott édesen.

 - Rendben, akkor gyere Harry - nézett rám és én már attól elolvadtam, hogy kimondta a nevemet. Közel kellett állnunk egymáshoz, hogy beleférjünk a kamerába és így magamba szívhattam a lány bőrének bódító illatát.

  Mandy csinált rólunk egy tucat képet, amin mosolyogva néztünk a kamerába, de éreztem a lányon, hogy minden egyes apró érintésemre megfeszült. Végül Louist kértük meg, hogy csináljon egy képet hármunkról is.

 - Köszönöm szépen - hálálkodott a kicsi. - Amúgy nagyon szép pár lennétek - mondta, majd intett és eltűnt a többi rajongó közt.

 Ránéztem Jadera, aki feltűnően elfordította a fejét és megpróbált megint a legmesszebb kerülni tőlem.

 - Egy idióta voltál Styles! - dohogtam magamban, ahogy végig néztem a lányon. - De honnan is tudhattam volna, hogy a szemüveges eminensből egy ilyen dögös csaj lesz.

 - Ennyi volt mára - hallottam meg Paul hangját és egy bocsánatkérő mosollyal elindultam befelé, ahogy a többiek is, hogy találkozzunk a riporterrel, aki az interjút készíti.

Köszönöm!

Köszönöm a megtiszteltetést azoknak, akik feliratkoztak valamelyik blogomra. Hálás vagyok érte. Nagyon jól esik mindig újabb olvasókkal gyarapodni. :D Pusszancs: Dolores

35.rész

Jade

   Hiába feküdtünk le későn, a bennem tomboló érzések miatt alig aludtam valamit, de ez nem látszott rajtam, mert pörögtem és jókedvű voltam. Mire a fiúk felkeltek, összepakoltam a szétdobált ruháikat, rendeltem reggelit aztán halkan dúdolva álltam az ablaknál, néztem az elém táruló Los Angelest. Lenyűgözött a kora reggel is nyüzsgő város.

 - Min  agyalsz? - ölelt át Damien és egy puszit adott a hajamra.

 - Jó reggelt - mosolyodtam el. - Csak nézek ki a fejemből.

 - Ismerem már ezt a nézésed, valami történt.

  Olyan áthatóan nézett, mintha belém akarna látni, ezért sóhajtottam egyet, megfordultam az ölelésében, kezeimet a derekára kulcsoltam és elmeséltem neki, hogy mire vezetett rá Zayn tegnap.

 - Én ezt akarom csinálni, érted? - emeltem fel a szemeimet, hogy láthassam a reakcióját. Furcsa volt, mert nem volt meglepve, inkább mosolyogva nézett rám. Kisimított egy kósza tincset a homlokomból és a helyére egy puszit nyomott.

 - Te erre születtél. Eddig is ezt mondtuk neked, de úgy látszik, nekünk nem hitted el. Ha másra nem is, arra jó ez a turné, hogy végre tisztán lásd magad. Nem vagyok jós, de már most borítékolom neked, hogy mikor hazamegyünk, téged szét fognak szedni és legalább három szerződés vár majd az asztalon. Híres leszel, talán híresebb, mint a One Direction.

  Elgondolkodtam a szavain amik jól is estek és meg is ijesztettek a jövőre nézve, De egy valami feltűnt, végig csak rólam beszélt, a zenekarról egy szót sem szólt, pedig mi így voltunk kerek egész. Nélkülük én sehol nem lennék.

 - Ez nagyon szép jövőkép amit lefestettél - bontakoztam ki az öleléséből -, de csak veletek az igazi. Ti is híresek lesztek velem együtt és közösen kapjuk a szerződést.

 - JB., te is tudod, hogy bármikor, bármilyen zenekart be tudnak tenni melléd. Itt te vagy a lényeg. A te hangod varázsolja el a közönséget. Mi csak egy kisvárosi banda vagyunk, akiket az a szerencse ért, hogy veled zenélhetünk.

 - Ez nem igaz! - csattantam fel. - Ti épp olyan jók vagytok, mint én. Zayn tegnap olyan dologra tanított meg, amit nektek sem ártana felfogni. Hinned kell abban amit csinálsz és akkor sikerül elérni az álmaidat. Ez a turné nem csak nekem óriási lehetőség, hanem nektek is. Együtt vagyunk egy csapat. Együtt vagyunk a Hellboys és ha valaki esetleg szerződést ajánl, akkor az első kikötésem az lesz, hogy csak veletek együtt.

 - De... - próbált közbevágni, de a szájára tettem az ujjam és bevallottam neki azt, amit már nagyon régóta éreztem.

 - Nekem ti vagytok a családom és a család mindenek felett áll. Szeretlek titeket.

  Karjai ismét körém fonódtak és szorosan átölelt, míg én a könnyeimmel küszködtem.

 - Mi is szeretünk - hallottam a hangján, hogy mosolyog, aztán még hozzátette - Húgi.

 - Mindig is szerettem volna, ha vannak testvéreim - morogtam a mellkasába.

 Percekig álltunk így, egymást ölelve, gondolatainkba feledkezve.

 - Jó reggelt! Hát ti? - szólalt meg egy álmos, rekedt hang, amit még másik kettő követett.

 - Bővült a család tesó - nézett az öccsére Dam vigyorogva. - Örökbefogadtam JB-t. Mostantól a húgunk - felröhögött, mikor meglátta Joe értetlen arcát.

  Mellkasba vágtam ami körülbelül annyit ért neki, mintha egy lepke simogatta volna meg. El akartam lépni tőle, de nem engedte, szorosan tartott, majd intett a fiúknak, akik mellénk léptek és ők is átöleltek.

 - Nagy ölelés! - kiáltotta Adam és jó szorosan átfogott. Alig kaptam levegőt, de megérte. Tudtam, hogy erre a négy fiúra számíthatok és az, hogy ők lettek a családom még tökéletesebbé tette ezt a pillanatot, amit kopogtatás zavart meg.

 - Biztosan a reggeli amit rendeltem nektek - bontakoztam ki az ölelésükből és az ajtóhoz léptem. Kisebb sokként ért, mikor nem a reggelinket hozták, hanem egy gyönyörű rózsacsokrot.

 - Elizabeth Blackwood? - kérdezte mosolyogva a srác, míg nekem mintha kést szúrtak volna a szívembe a név hallatán. Lesápadtam és azonnal tudtam, hogy ki küldte a virágokat.

 - JB. jól vagy? - lépett mellém Joe és ahogy ránézett a futárra, majd a rózsákra, elkomorult az arca.

 - Elnézést - habogott szegény fiú. - Elizabeth Blackwoodnak küldték ezt a csokrot és a szobaszám egyezik - nézett az ajtóra, majd a papíron szereplő számra nyugtalanul.

 - Köszönjük - nyögte ki Joe. - Neki küldték - mutatott rám - csak még soha nem látott ilyen nagy csokrot és sokkot kapott - magyarázkodott a viselkedésem miatt.

  Szegény fiú nagyot sóhajtott, majd a kezembe nyomta a virágokat és sietve távozott. Biztosan komplett idiótának gondolt. Joe becsukta az ajtót és kivette a kezemből a rózsákat. Magához húzott és megnyugtatásképp simogatni kezdte a hátamat.

 - Üzensz neki valamit? - kérdezte pár perc múlva, mire értelmesen nézhettem rá, mert magyarázni kezdett. - Gondolom nem akarod megtartani, vagy igen? - Hevesen megráztam a fejem. - Akkor most megyek és elmagyarázom neki, hogy hagyjon már végre békén. Szóval? Mondjak neki még valamit?

 - Csak azt, hogy dugja fel magának és ne küldjön nekem semmit - jött meg végre a hangom és vele együtt a harag is végigszáguldott rajtam. Mit képzel Harry magáról?

  Megint kopogtak, de most Joe nyitott ajtót. Mit nyitott? Majdnem kitépte szegény kilincset a helyéről, olyan elánnal nyúlt hozzá.

 - Jó reggelt! - mosolygott ránk egy szobalány és egy kiskocsit tolva maga előtt, belépett a szobánkba. - Meghoztam a reggelit.

  Amíg beért a nappaliba és kipakolta a dolgokat, lopva végig nézett a srácokon. Ők szerintem észre sem vették, de nekem fel tűnt. A szeme egy pillanatra megakadt Joen, aki még mindig alsónadrágban ácsorgott az ajtóban, kezében egy rózsacsokorral, várva, hogy a csaj lelépjen végre. Aztán rám villant a tekintete, amiből nem sok jót olvastam ki.

 -Jó étvágyat - mondta affektálva és ringó csípővel indult el az ajtóhoz, ahol Joe mát türelmetlenül várta, hogy kitessékelhesse.

 - Köszönjük - szóltam utána gúnyosan, mire újra rám villantotta számító tekintetét, aztán végre lelépett.

 - Ez mi volt? - kérdezte Joe miután becsukta az ajtót.

 - Cicaharc - nevettek fel a többiek.

 - Semmi, csak utálom az ilyen nyomulós kis ribancokat - vontam meg a vállam.

 - Esküvőre készülsz Joe? - röhögték ki Pepéék a még mindig a csokrot szorongató fiút.

 - Basszus - kapott a fejéhez, aztán levágta az asztalra a szerencsétlen virágokat. - Felöltözöm és átmegyek, elmagyarázom annak a gyökérnek, hogy hagyja békén JB-t - közölte, majd eltűnt a szobában.

 - Menjünk veled? - kiáltott utána Adam.

 - Minek? - jött a válasz bentről. - Szerinted nem bánok el fél kézzel vele, ha arra kerül a sor?

  A szívem kihagyott egy ütemet a válaszára. Berobbantam a szobába és nem érdekelt, hogy éppen pucéran állt a bőröndje előtt, idegesen kérdeztem rá.

 - Ugye nem csinálsz semmi hülyeséget?

 - Azon kívül, hogy mindjárt megduglak, mert olyan szexi vagy ilyen mérgesen? - vigyorgott rám perverzül és közelebb jött, de most nem érdekelt. Féltettem őt, a bandát, hogyha valami baromságot csinál hazaküldenek minket.

 - Joe, ne csináld - állítottam meg a mellkasára tett kezemmel. - Nem szeretném, ha valami bajod esne - néztem a szemébe. Elkomolyodott.

 - Nyugi kicsim, én sem akarok még csomagolni. Nem ér annyit az a görény, de azért megmondom neki, hogy felejtsen el téged - simogatta meg az arcomat és egy apró csókot lehelt a számra. - Különben is, az én húgomnak egy ilyen kis köcsög ne küldözgessen virágot - vigyorodott el. Nem tudom miért, de az ő szájából nem esett jól ez a szó.

  Ellépett tőlem és gyorsan felöltözött. Rám mosolygott, majd kezében a rózsával otthagyott minket.

 - Ugye tényleg nem csinál baromságot? - néztem aggódva a fiúkra.

 - Ha megígérte, akkor biztosan nem - fogta meg a kezemet Damien és leültetett maga mellé. - Gyere Húgi, egyél valamit, mert lassan teljesen elfogysz.

  Kezembe nyomott egy pirítóst, amit megkent vajjal és lekvárral. Étvágytalanul kezdtem el rágcsálni és addig nem is ettem rendesen, míg Joe vissza nem jött és el nem mesélt mindent.

34.rész

Harry

   Életem egyik legjobb koncertje volt a tegnapi. A fiukkal együtt néztük a színfalak mögül, hogy Jade és a bandája hogyan melegíti be nekünk a közönséget. Eszméletlenek voltak, még mi is velük énekeltünk. Az utolsó számnál, ahogy Jade leült a színpad közepére és úgy énekelt, teljes átéléssel, az egész testemet elborította a libabőr. A hangja, mint egy varázslat úgy szólt. A közönség egy pisszenés nélkül hallgatta és együtt ringatózott a ritmusra. Színpadra lépés előtt irigykedve néztem, ahogy Niall megöleli a lányt, míg Zayn csókot kap tőle. Aztán mi jöttünk és ahogy magunk között mondjuk, szétszedtük a házat. Élveztem az egészet. Jó érzés volt örömet okozni a több, mint tízezer rajongóknak, akik miattunk jöttek el, de még jobb volt elfelejteni a gondjaimat és belefeledkezni a zenébe.

  Mikor lejöttünk a színpadról, felspanolt állapotban voltunk és a többiek úgy viszonyultak hozzám, mint régen. Nevetgéltünk, beszélgettünk kivétel persze Niall, aki még mindig úgy nézett rám, mint a véres rongyra.

 - Nem láttátok Jadet és Joet? - lépett be az öltözőnkbe Paul.

 - Nem - szólalt meg elsőnek Liam. - Miért eltűntek?

 - Sehol nem találom őket - nézett körbe, mintha mi rejtegetnénk őket.

 - A dohányzóban nézted már? - kérdezte Niall. - JB. szereti ilyenkor levezetni a feszkót - vont vállat.

  Döbbenten figyeltem a szőke srácot. Honnan tud ő ennyi mindent róla?

 - Jó ötlet - indult el Paul az ajtó felé, de onnan még visszaszólt. - Ha megtaláljátok őket, akkor indulunk a buszhoz.

  Távozása után csend telepedett le közénk, amit Louis kérdése tört meg.

 - Szerintetek is azt csinálják, amire gondolok? - vigyorgott ránk, amit viszonoztunk.

 - Nekem is le kéne már vezetnem a feszültséget - sóhajtott fel Zayn, mire Liam nyakon vágta. - Most ezt miért kaptam?

 - Mert neked éppen alakul valami Perrievel és nem lenne jó, ha ilyen dologgal elszúrnád - magyarázta neki kioktató hangon.

 - Ez mind szép és jó és igazad is van - bólogatott a barna srác -, de már rohadtul unalmas a markom melegét érezni mikor elélvezek.

  Egyetértettünk vele. Tényleg kéne már valaki, akivel néhányszor összegyűrhetném a lepedőt, de hogy miért Jade arca és teste ugrott be azonnal, azt nem tudom.

 - Menjünk nézzük meg a másik bandát - állt fel Louis, mi pedig követtük.

  Pont egy szertár feliratú ajtó előtt haladtunk el, mikor kinyílt íz ajtó és a két eltűnt jómadár lépett ki rajta, tömény szex illatot árasztva. Pár pillanatig farkasszemet néztünk egymással, majd Liam volt az aki először megszólalt.

 - Akarom tudni, hogy mit csináltatok ott bent?

  Megrázták a fejüket, ami megerősített minket benne, hogy nem takarítani akartak. A kínos szituációt Paul felbukkanása oldotta meg. Miután biztosítottuk róla, hogy az eltűntek előkerültek, indulhattunk a buszhoz. Zayn megfogta Jade kezét és magával húzta a buszhoz. Kíváncsi lettem volna, hogy miről beszélgetnek, de a többiek úgy helyezkedtek, hogy a legmesszebb kerüljek a lánytól. Pufogva ültem le Louis mellé.

 - Olyan kis morci vagy szerelmem - pislogott rám picsásan, amitől azonnal jobb kedvem lett. - Mi a baj?

 - Semmi - válaszoltam.

 - Az igazat - nézett a szemembe. Tudhattam volna, hogy a legjobb barátomat nem tudom átverni.

 - Elizabeth - nyögtem ki a lány nevét, amire Louis arca elkomolyodott.

 - Jutottál valamire? Tudod már, hogy hogyan kérsz tőle bocsánatot? - firtatta.

 - Nem - ráztam meg a fejemet. - Fogalmam sincs, hogy mit csináljak - nyögtem fel tanácstalanul. - Szerinted hogyan kezdjek neki? - néztem rá reménykedve, hátha ad valami használható ötletet.

  Percekig nem szólt semmit, csak nézett ki a fejéből, ami nála azt jelentette, hogy valamin nagyon agyal. Aztán egy pillanat múlva felderült az arca és közelebb hajolva, megosztotta velem az ötletét.

 - Ha abból indulunk ki, hogy Jade nő és mint minden nő, ő is biztosan szereti a meglepetéseket, akkor a legjobb módja a bocsánat kérésnek, ha megleped valamivel.

 - Na jó, de mivel? - értetlenkedtem, mint egy idióta.

 - Baszd meg Hazza! - csattant fel mérgesen. - Még soha nem leptél meg csajt?

 - De igen, de az más volt. Őt megakartam fektetni - avattam be Louist.

 - Gondold azt, hogy most is arra készülsz, csak itt a végén nem hiszem, hogy tied lesz a lány, de legalább megnyugszik a lelkiismereted, ha megbocsát - morfondírozott mellettem. Már miért ne lehetne az enyém? Ha úgy állok hozzá, hogy nemcsak a bocsánata kell, hanem ő maga is, akkor sok minden megtörténhet. Elvigyorodtam az eszmefuttatásomon.

 - Látom, megérteted a lényeget - ütögette meg a vállamat.

 Mire ezt megbeszéltük, már meg is érkeztünk a szállodához. A szobánkba feljutva leültem a laptopom elé. hogy elkezdjem szervezni a dolgaimat. Elégedett mosollyal az arcomon aludtam el.

                                                               ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

   Reggel éktelen dörömbölésre keltem, de nem csak én, hanem a többiek is. Liam volt az első, így ő nyitotta ki az ajtót, ahol egy villámló szemű, fonott hajú sráccal nézett farkas szemet.

 - Hol van? - kérdezte kemény hangon, amiből azonnal levettem, hogy engem keres.

 - Neked is jó reggelt - dörmögte Liam, miközben ellépett az ajtóból és beengedte.

  Joe szeme azonnal engem keresett és mikor megtalált, elém állt. Zayn és Louis mellénk ugrottak, hogy ha meg akarna ütni, lefoghassák.

 - Ne féljetek, nem koszolom össze vele a kezem - húzta el a száját. - Csak ezt hoztam neki vissza - nyomta a képembe a hatalmas rózsacsokrot, amit eddig a háta mögött rejtegetett. - JB. üzeni, hogy dugd fel magadnak és hagyd őt békén - fordult meg és öles léptekkel elhagyta a szobát.

  Négy kíváncsi szempár fordult felém válaszra várva.

 - Valahogy el kellett kezdenem a bocsánat kérést - magyarázkodtam. - A virág tűnt a legkézenfekvőbbnek.

  Niall mérges horkantással tűnt el a szobájában, míg Zayn érdekes szemeket meresztett rám, mielőtt visszament volna aludni. Liam és Louis elgondolkodva néztek a csokorra, amit még mindig a kezemben szorongattam.

 - Jaj, de szép - kezdett tapsikolni Boobear. - Nem kellett volna - mondta és kikapta a kezemből a rózsákat. Körbe táncolta vele a szobát aztán vázába tette. Liam és én dőltünk a nevetéstől.

 - Egész ügyes próbálkozás volt - jegyezte meg Li. - De azt ugye te sem gondoltad komolyan, hogy ez elég lesz?

  Vigyorogva ráztam meg a fejem. Persze, hogy nem. Az éjjel minden eshetőségre felkészültem, így nem ért váratlanul az előbbi incidens. Bár én úgy kalkuláltam, hogy a lány jön és vágja hozzám a virágokat, de hát ennyit én is tévedhetek.

33. rész

Jade

   Reszketett kezem, lábam, ahogy kiléptem a színpadra. Még sötét volt, de mi tudtuk hova kell állnunk, mert ezt is gyakoroltuk délelőtt. Hallottam az emberek morajlását. Hirtelen felkapcsolódtak a reflektorok és már nem volt visszaút. Hatalmas ovációval fogadtak minket, pedig nem is ismertek. Itt a lehetőség, amiről Zayn beszélt. Hajrá Jade - morogtam magamban és a mikrofonhoz léptem.

 - Helló mindenki! - kiabáltam bele, úgy mint otthon. - Jól érzitek magatokat?

 - Igen - zúgott a tömeg.

 - Mielőtt a színpadra lépne az az öt fiú, aki miatt itt vagytok... - abba kellett hagynom, mert a sikításoktól nem lehetett hallani semmit - ...engedjétek meg, hogy kicsit feltuningoljuk a hangulatot. Benne vagytok? - kérdeztem és a válasz megint csak egy egyöntetű "igen" volt. - Akkor csapjunk a húrok közé. Aki nem tudná, mi vagyunk a Pokolfajzatok vagyis a Hellboys! - A fiatalok úgy kiabáltak és sikítottak, mintha miattunk jöttek volna ma el. - Kezdjünk akkor egy elég régi, de ismert számmal. Jöjjön a Tokio Hoteltől a Shrei!

  Bólintottam a fiúknak és ahogy meghallottam a zenét, onnantól fogva már nem érdekelt semmi. Csak énekeltem, ahogy tudtam. Behunytam a szemem, hogy teljesen áttudjam adni magam a zenének. Annyira belemerültem, hogy már csak arra eszméltem, hogy az utolsó szám, utolsó hangját adtam ki magamból. Egy másodperces csend után felrobbant a nézőtér. A félelem, ami eddig bennem volt, eltűnt és a helyét átvette a boldogság. Megcsináltuk! Csillogó szemekkel néztem a fiúkra, akik ugyanolyan jókedvű tekintettel néztek vissza rám. Az emberek vastapssal tüntettek ki minket és a folytatásra buzdítottak. A zenekaromhoz lépve kérdőn néztem rájuk.

 - Mi legyen a ráadás?

  Összenéztek és egyszerre vágták rá a kedvenc számuk címét. Valahogy sejtettem, hogy a Scorpionst választják. Különlegessé akartam tenni ezt a mai estét, nem csak magunknak, hanem a közönségnek is, ezért leültem a színpad közepére és úgy kezdtem fütyülni a szám elejét. Még engem is meglepett az a feszült csend, ami körbe vett minket. Egyre több mobil tűnt fel, világító számlappal, olyan hangulatot teremtve, mint régen az öngyújtók és a dallamra ringatóztak. Nagyszerű érzés volt. Ereimben zubogott az adrenalin. Talán még életemben nem voltam olyan boldog, mint most. A könnyek utat törtek maguknak és sós csíkokat hagytak az arcomon maguk után. És aztán vége lett. Az emberek tomboltak és én most értettem meg Zayn szavait. Én ezt akarom csinálni, ezt akarom érezni akárhányszor fellépünk. Elbúcsúztunk és felkonferáltuk a One Directiont. A lépcsőn lefelé összefutottunk a srácokkal. Most még Harry látványa sem tudta elrontani a kedvemet, annyira jól éreztem magam. Niall mellém perdült és átölelt.

 - Szuper voltál csajszi! - mondta, de már ment is tovább a színpadra. Nagyon jól estek a szavai.

 - Mondtam, hogy boszorkány vagy - nézett rám Zayn azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Nem tudom miért, de felnevettem és egy apró csókot nyomtam a szájára. Baromi hálás voltam neki. Ha ő nincs, soha nem élem meg azt a csodát, ami ma este történt velem a színpadon.

 - Köszönöm, nélküled nem ment volna - hálálkodtam, de egy kaján vigyorral az arcán már ment is fel a színpadra és tudtam, hogy ők is azt élik át most, mint én az előbb.

 - Hol a dohányzó? - néztem körül türelmetlenül, mert a felpörgött testem követelte a nikotin nyugtató hatását.

  Lou elmagyarázta és én kedvesen rámosolyogtam. Már nem akartam megfojtani, inkább hálás voltam azért, hogy szólt Zaynnek. Ha nem teszi, talán még mindig az öltözőben reszketnék a bizonytalanságtól.

  Meggyújtottam egy szálat és jó mélyen letüdőzve, szinte láttam, hogyan lazítja el a görcsös izmaimat. Most először gondoltam arra, hogy mégiscsak jó ötlet volt eljönni a turnéra. Harryt jelen pillanatban csak egy apró, zavaró tényezőnek láttam, de tudtam nem sokára elmúlik ez az eufórikus hangulat és újra szembe kell néznem életem megkeserítőjével.

  Halkan nyitódott az ajtó mögöttem és meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam ki jött utánam.

 - Meg fogsz fázni - terített rám egy pulóvert.

 - Köszi ezt is - böktem a felsője felé - és minden mást. Nélküled nem lehetnék önmagam. Jó tudni, hogy mindig mellettem vagy és mindenben számíthatok rád - kaptam őszinteségi rohamot.

  Joe átölelte a derekamat, állát a nyakam és a vállam közti gödörbe hajtotta.

 - Azért, mert szeretlek Hercegnő - súgta és éreztem, hogy elmosolyodik. Sokszor mondta ezt nekem, de most valahogy más volt a hangja. Tele volt érzelemmel. Nem foglalkoztam vele, mert úgy gondoltam, hogy ez a koncert hatása nála.

 - Jók voltunk - fordultam meg az ölelésében miután elpöcköltem a csikket és felnéztem rá.

 - Igen - mosolygott és beharapta az alsó ajkát.

  Tudtam, hogy mit jelent. Kíván, akárcsak én őt. Lustán rávigyorogtam és megharaptam az ajkát. Egyszerre estünk egymásnak és téptük, marcangoltuk a másik száját. Nyelvünk gyilkos táncba kezdett. Kezünk már a ruha alatt járt.

 - Nem... nem kéne bemennünk? - lihegtem Joe szájába, miközben ujjaival megőrjített a pólóm alatt. Mellbimbóim már apró kavicsként simultak a tenyerébe. Vágytól ködös szemekkel körül nézett és mintha csak most esett volna le neki, hogy hol is vagyunk, kézen ragadott. Belökte a bejáratot és szemei az ajtók feliratait pásztázták. "Takarítószertár"- olvastam magamban és vigyorogni kezdtem. Szeretem az extrém helyeket. Joe magunkra zárta az ajtót és újra nekem esett.

 - Kívánlak - suttogta a fülembe, miközben a nyakamat csókolgatta. Ruháink már szanaszét dobálva hevertek a polcokon.

 - Én is - térdeltem le elé, hogy felnézve, összekapcsolódjon a tekintetem az ő vágytól izzó íriszével.

 - Basszus - sóhajtott fel, mikor kényeztetni kezdtem. Kezét a hajamba fúrta és hangos nyögésekkel adta tudtomra, hogy tetszik neki amit csinálok.- JB. baszd meg, megőrülök érted - suttogta, majd elhúzódott tőlem.

  Felemelt a földről és birtokba vette az ajkaimat és egy pillanat múlva, szerszámával a testemet is. Most már én is jólesően nyögtem lökéseitől. Egyre gyorsabb és vadabb lett, amit imádtam.

 - Joe! - szakadt ki belőlem, miközben felrobbant körülöttem minden és a mennyországban találtam magam. Két erős kéz óvott meg az összeeséstől. Joe apró puszikat adott a kulcscsontomra, a nyakamra és óvatosan kicsusszant belőlem.

 - Soha nem tudlak megunni - vigyorgott rám csapzottan, izzadtan. - Mindig jobb és jobb veled - simított végig az arcomon.

 - Te se panaszkodhatsz - kuncogtam az előbb átélt csoda hatása alatt. Végig húztam az ujjamat borostás állán, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.

 - Még egy menet? - nézett rám perverz módon, mire hátba vágtam.

 - Telhetetlen. Jelenleg úgy remeg a lábam, hogy örülök, ha eljutok a buszig - mondtam, de csak vigyorgott. - Büszke lehetsz magadra - morogtam - úgy megdugtál, hogy járni is alig birok.

  Felnevetett, de az arcomat a kezei közé véve a szemembe nézett és megnyalta az alsó ajkam.

 - Szeretem mikor ilyen szókimondó vagy. Az annyira beindít - kacagott fel hangosan, mikor meglátta a szemeimben újra felgyúlni a lángot.

 - Gonosz vagy - durcáztam be és öltözni kezdtem. Joe szintén magára kapkodta a ruháit.

 - A szállodában megmutatom, hogy mennyire - húzta fel a szemöldökét. Gyomromban az előbb elaltatott pillangók újra ébredezni kezdtek, de neki ezt nem mondtam, csak megforgattam a szemeimet.

  Kiléptünk a szertárból és öt döbbent szempárral találtuk szembe magunkat. Basszus, már véget is ért volna a koncert? - néztem csodálkozva rájuk.

 - Akarom tudni, hogy mit csináltatok ott bent? - vigyorgott ránk Liam, mire mind a ketten megráztuk a fejünket. - Sejtettem.

 - Indulunk! - hallottuk meg Paul hangját. - JB. - és Joe előkerültek? - kérdezte, mert még nem látott minket a srácoktól.

 - Igen - válaszolta Zayn és egy kacsintás kíséretében belém karolt. - Velem jössz, mert ez a gettószökevény - mutatott a barátomra - már eléggé kisajátított.

  Joe nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de ránéztem és egy apró mozdulattal elhallgattattam.  Mindannyian elindultunk a buszhoz és felszállva rá, Zayn mellé ültem.

 - Na mesélj, milyen érzés volt elkezdeni élni az álmaidat? - kérdezte.

  Kinéztem az ablakon és azon töprengtem, hogyan foglaljam össze röviden azt, amit ma a színpadon megéltem. Végül visszafordultam felé és hálásan mosolyogva rá csak ennyit mondtam.

 - Igazad volt, nekem ez az életem!

32. rész

Jade

 - Ez nekem nem fog menni - nyöszörögtem azután, hogy kilestem a színfalak mögül és megláttam azt az emberáradatot, ami várt ránk.

 - JB, ne csináld! - néztek rám a barátaim. - Ez is olyan, mint a többi koncert, csak kicsit többen vannak - poénkodtak, de ezt most édes kevés volt nekem.

 - Kicsit? - emelkedett meg a hangom. - Egy egész városnyi ember van kint! Nekem ez nem megy - temettem a kezeim közé az arcom. - Nem tudom megcsinálni - néztem fel rájuk kétségbeesetten és bármit is mondtak, a gyomromban lévő gombóc egy picit sem engedett ki. Most még Joe simogatásai, csókjai sem nyugtattak le.

 - Mi a baj? - jelent meg az öltözőnkben Zayn. - Azt csiripelték a kismadarak, hogy beparáztál - nézett rám vigyorogva, mire panaszosan felnyögtem. Lou, tuti hogy ő volt. Megfojtom azt a nőt.

 - Életemben nem láttam még ennyi embert egy helyen - mondtam. - Mi van, ha nem tetszünk nekik? Mi van, ha szétszedik a helyet vagy megdobálnak? Ez a ti koncertetek, nem akarom tönkre tenni...

 - Gyere velem - nyújtotta felém a kezét és én valamiért elfogadtam. Kiléptünk a folyosóra, majd még mindig a kezemet fogva húzott maga után, fogalmam sem volt, hogy hova. Megállt egy ajtó előtt, majd a kilincset lenyomta és beléptünk. Mikor felkapcsolta a villanyt, akkor jöttem rá, hogy ez egy pihenő szoba. Az asztalon fekvő laptophoz lépett és bekapcsolta.

 - Mutatok valamit - nyomkodta a billentyűket. - Csüccs - nyomott le az asztal előtt lévő székre. - Most figyelj - mondta, és engedelmeskedve neki a monitorra tapadtam. Láttam, hogy egy youtube videót tölt be, aztán már csak arra figyeltem fel, hogy Harry arca jelenik meg előttem, úgy ahogy annak idején ismertem. Gyomrom borsónyira zsugorodott mikor megláttam a mosolyát és a gödröcskéit az arcán. A fájdalom ami a szívembe mart, savként száguldott végig a testemen, egy apró fájdalmas nyögést kiszakítva belőlem.

 - Ne haragudj - nézett rám Zayn ijedten. - Elfelejtettem, hogy vele kezdődik, mindjárt vége - magyarázta zavartan és igaza volt, mert máris egy másik arc jelent meg előttem. Elkerekedett szemekkel néztem Louis arcára, mert őt láttam a képernyőn kivasalt hajjal, majd megjelent Liam és Zayn is. Utóbbin muszáj volt mosolyognom, mert olyan édes kis hülyegyerek kinézete volt, de a szemei már akkor is őrjítően szépek voltak. Aztán utolsónak Niall is feltűnt és belőlem kirobbant a nevetés. Mint egy szőke, ír manó, úgy nézett ki a srác. Hallgattam, ahogy énekelnek és meg kell hagynom, nem csak kinézetében, de hangban is sokat fejlődtek. Véget ért a klip, mire kérdőn fordultam a mellettem álló és mosolygó srác felé.

 - Miért mutattad ezt meg nekem?

 - Azért, hogy megértsd, mi sem úgy kezdtük, hogy tízezrek várjanak ránk odakint. Csak jókor voltunk, jó helyen, ráadásul egyszerre. Megkaptuk az esélyt és éltünk vele. Neked, nektek is itt az alkalom, hogy kilépjetek az ismeretlenségből és befussatok. Ne azt nézd, hogy hogyan, vagy miért, csak azt, hogy itt a lehetőség, ragadd meg. Segíteni tudsz a többieknek is, akik bíznak benned. Isten adta tehetség vagy, egy boszorkány, aki mindenkit elvarázsol. Ilyen hanggal ami neked van, még nem találkoztam. Szerintem nemsokára mi leszünk a ti előzenekarotok, ha így haladtok - magyarázott kipirult arccal és az utolsó mondat után egy szexi féloldalas mosolyt villantott rám. Megütközve néztem a fiúra. Tényleg így gondolja? Eltöprengtem a hallottakon. Milyen lenne úgy élni, hogy azt csinálom, amit szeretek? Lehetséges lenne, hogy erre a esélyre vártunk egész eddigi életünkben? Nem akartam cserben hagyni a fiúkat. Össze kell szednem magam és túl lépni a félelmeimen.

  Felnéztem Zaynre, aki feszülten figyelte az arcom minden rezdülését. Elmosolyodtam, mire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott a tüdejében.

 - Köszönöm - álltam fel a székről és átöleltem. Fejem a mellkasába fúrtam és belélegeztem férfias illatát.

 - Nincs mit - morogta a hajamba. - Jó leszel, csak mindig lebegjen előtted a cél.

31. rész

Joe

   Nézem a lányt, ahogy lehunyt szemmel, teljes odaadással énekel, kizárva a külvilágot. Aztán tekintetemet átvezetem a közönségre, akik hol megbabonázva, hol sikítva, ordítva élvezik a zenénket. Van olyan is aki egy-egy érzelmesebb dalnál elsírja magát. Mellkasomat majd szétveti a boldogság és a büszkeség. Soha nem léptünk még fel ennyi ember előtt. Oké, hogy nem miattunk, hanem az utánunk következő zenekar miatt vannak itt, de hát akkor is. Nekünk ez egy óriási lehetőség. A koncert előtt fél órával még úgy volt, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert Jade beparázott. Rémült tekintettel bizonygatta, hogy neki ez nem fog menni. Nem tudtuk megnyugtatni, még nekem se sikerült. Aztán megjelent Zayn és elhívta JB-t valahová. Mikor visszajöttek a lány már nem félt és készen állt a fellépésre. Gőzöm sincs, mit mondhatott neki a srác, de sikerült meggyőznie. Örülnöm kellett volna ennek, de nem tudtam. Szívembe beköltözött egy féreg, a féltékenység, ami az idő múlásával egyre nagyobb sebet rágott rajtam. Most először éreztem azt, hogy elveszíthetem őt. Tudom, hogy nincs köztünk kapcsolat és én csak feszültség levezető vagyok neki, viszont nekem Jade jelent mindent. Szeretem. Az első perctől fogva, ahogy megláttam ott az esőben, szerelmes vagyok belé. Kezeim önkéntelenül is keményebben kezdték pengetni a húrokat, mikor eszembe jutott a tegnap este. Már bánom, hogy nem mostam be egy óriásit a göndör hajú szemétnek. Csak az tartott vissza, hogy akkor a többiek is megszívják, mert Paul biztosan hazaküldött volna minket és akkor nem láthatnám azt a csodát sem, amit Jade jelen pillanatban is véghez visz. Az utolsó szám utolsó akkordja és énekhangjai szálltak a levegőben és mikor az is elhallgatott, felrobbant körülöttünk az aréna. Az emberek hatalmas ovációval és vastapssal hívtak vissza minket és folyamatosan Jade nevét kántálták. Ránéztem az arcára, amin földöntúli mosoly játszott. Gyönyörű volt. Szemeiből könnyek potyogtak és mikor rám nézett, a szívem őrült iramban kezdett verni.

 - Mi legyen a ráadás? - nézett ránk kérdőn, hogy teljesíteni tudja a rajongók kérését, miszerint még énekeljen nekik. Damiennel összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk.

 - Scorpions Wind of change.

 Jade elnevette magát, majd a mikrofont a kezébe véve leült a színpad közepére. A több tízezer ember egyszerre hallgatott el és érdeklődve nézett rá. Az első hangok után felzúdult a tömeg, mobiltelefonjukat elővéve világítani és ringatózni kezdtek. A légy zümmögését is hallani lehetett volna a csendben, amit a lány varázsolt maga köré. Mikor befejezte, letörölte az éneklés közben kibuggyant könnyeit és mosolyogva nézett körül.

 - Köszönjük! - szólalt meg rekedt hangon, mire újra életre kelt az aréna. - Mi voltunk és vagyunk a Hellboys! És most végre eljött a ti időtök, mert következik az a zenekar, aki miatt itt vagytok. A színpadon a One Direction! - pörgette fel a rajongókat, majd integetve lelépett, mi pedig követtük őt. A lépcsőn szembe találkoztunk a másik zenekarral, akik széles mosollyal az arcukon indultak ki a színpadra.

 - Szuper voltál Csajszi! - nyomott puszit Niall Jade arcára, majd el is lépett tőle.

 - Mondtam, hogy boszorkány vagy - állt meg Zayn is egy fél percre és a szemem láttára vesztek el egymás tekintetében. A bennem lakó féreg újabb darabot harapott le a szívemből. Jade kacéran felnevetett, majd egy apró csókot nyomott a fiú ajkára. Fizikai fájdalmat éreztem a mozdulatától.

 - Köszönöm, nélküled nem ment volna - mondta neki.

  Dam vesébe látó, sajnáló pillantása már csak hab volt a tortán.

 - Hol a dohányzó? - tértem észhez JB kérdésétől. Akkor láttam meg, hogy az öt srác már felment a színpadra és elkezdte a showt.

 - Végig a folyosón, balra a második ajtón kimész és megtalálod - magyarázta neki Lou.

 - Köszi - mosolyodott el a lány és megindult az előbb elmagyarázott hely felé. Ringó csípője, mint a mágnes vonzotta a szemeimet.

 - Beszélned kellene vele - hallottam meg a testvérem hangját. - Nem állapot ez így, hogy emészted magad. Mond el neki az igazat.

 - Mégis mit? - tettem az értetlent.

 - Hogy szereted, te balfasz! Kilométerekről észre lehet venni, hogy mit érzel iránta - nézett rám kedvesen Dam.

 - De jó nekem - gúnyolódtam. - Ha mindenki észre veszi, akkor ő miért nem?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát. - Talán fél. Talán érzi, de nem meri elhinni. Gőzöm sincs, nem látok a fejébe. Csak azt tudom, hogy ez így nem lesz jó. Emészted magad egy olyan dolog miatt, amiről fogalma sincs. Beszélj vele, vezesd rá, célozgass neki hátha megérti, hogy nem közömbös neked.

  Elgondolkodtam a bátyám mondatain. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha szembesíteném az érzéseimmel. De mi van, ha ő nem viszonozná az érzéseimet? És ha a vallomásom után még feszültséglevezetőként sem kellenék neki? Veszítsem el? Abba beleőrülnék. Már a gondolattól is összezsugorodott a gyomrom és hányinger kerülgetett.

 - Még várok vele - nyögtem ki gyáván. - Nem akarom lerohanni, pláne, hogy most a fellegekben jár a boldogságtól.

 - Te tudod - sóhajtott fel Damien. - Szerintem hülyeséget csinálsz, nem várhatsz a végtelenségig.

  Bólintottam, hogy megértettem, majd kezeimet zsebre vágva indultam el a lány után. Inkább leszek örök második az életében, minthogy elveszítsem őt.