67.rész

Harry

   Alig vártam, hogy végre befejezzük a munkát és hazaérjek. A tegnapi rejtélyes telefon után kíváncsian vártam, hogy Jade vajon mit akarhat tőlem. A fiúk értetlenül álltak idegességem előtt.

 - Mi van tesó? Készülsz valahová? - vigyorgott rám Louis.

 - Miből gondolod?

 - Csak rád kell nézni. Öt perceként pillogsz az órádra és teljesen szétszórt vagy. Randid lesz? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian.

 - Mi? Nem, dehogy - habogtam, de láttam rajta, hogy nem győztem meg. Ő már elkönyvelte magában, hogy lány van a dologban. Ami igaz is volt, csak nem úgy, ahogy Louis gondolta.

 - Hát persze - veregetett vállba. - De remélem ha komolyra fordul a dolog bemutatod nekünk is?

 - Oké - sóhajtottam fel lemondóan, mert nem volt kedvem magyarázkodni.

 - Fiúk, mára végeztünk - szólalt meg Ricky a keverőpult mögül. - Hazza, holnapra szedd össze magad - ráncolta össze a szemöldökét.

 - Meglesz - emeltem fel a kezeimet bocsánatkérőn, majd elindultam a többiek után. Zayn szokás szerint Perriehez rohant, míg Liamnak családi délutánra kellett mennie. Louis és Niall pedig egy Strackbrucks felé vették az irányt. Elgondolkodva ültem be a terepjárómba és haza indultam. Ahogy befordultam a feljáróra, megláttam a lányt, aki a kapunak dőlve már várt rám. Leparkoltam és azonnal kipattantam.

 - Szia - köszöntem rá, amitől összerezzent. Úgy tűnt, valamin nagyon elgondolkodhatott.

 - Szia - nézett fel a kapucnija alól és én döbbenten néztem karikás szemeibe.

 - Jól vagy? - léptem hozzá közelebb, mert nagyon sápadtnak tűnt.

 - Bemehetnénk? - kérdezett vissza, mire azonnal kinyitottam az ajtót és magam elé engedtem. Félve lépte át a küszöböt, majd a nappaliban álló kanapét meglátva, odasietett és leroskadt rá. Fejét hátra vetette és mélyeket lélegzett. Ijedten ültem mellé.

 - Rosszul vagy? - kérdeztem egyre idegesebben.

 - Mindjárt jobb lesz - suttogta.

 - Beteg vagy? - csúszott ki a számon a kérdés.

 - Nem mondanám betegségnek - eresztett meg egy halvány mosolyt felém, de a szemei még mindig csukva voltak. Figyeltem, ahogy elfehéredett arcába visszatér a szín.

 - Máris jobb - nézett végre rám.

 - Miért érzem azt, hogy a tegnapi telefonodnak köze van ehhez a ... ehhez - mutattam rá.

 - Mert jók a megérzéseid - komolyodott el.

 - Elmondod végre, hogy miért vagy itt, vagy megvárod míg belebolondulok az aggodalomba? - csattantam fel, mert már nem bírtam a feszültséget.

  Arcára valami különös érzelem ült ki, amit nem tudtam megfejteni.

 - Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy jól teszem-e, ha megbízom benned, de nincs sok választásom - kezdett bele lassan. - Egy időre el kell tűnnöm és te vagy az akinél biztosan nem keresnének. Segítesz nekem? - nézett rám kérlelőn, miközben engem kérdések özöne lepett el.

 - Miről beszélsz? Miért kell eltűnnöd? Kik és miért keresnének? - pislogtam rá értetlenül.

 - A fiúk. Nem akarok velük találkozni egy darabig.

 - Dehát miért? A betegséged miatt? - kezdtem kombinálni.

 - Igen, de ez nem... - mosolyodott el, majd mielőtt folytathatta volna, közbevágtam.

 - Ne értelek. Ha baj van biztosan segítenének. Nekik is tudniuk kell róla, ha gond van veled.

 - Hazza - fogta le a karjaimat, amikkel hevesen gesztikuláltam beszéd közben. - Ez a "betegség"- tette macskakörömbe a szót - általában kilenc hónapig tart, amiből nekem már csak hét van hátra.

  Agyamban a fogaskerekek őrült tempóban kezdtek dolgozni. Milyen betegség tart kilenc hónapig? Egyetlen dolog jutott eszembe, ami ennyi időt vesz igénybe. Döbbenten kaptam a tekintetemet a lányra, aki feszülten várta a reakciómat.

 - Te... terhes vagy? - kérdeztem bátortalanul.

 - Igen - bólintott komoly arccal, amiből azonnal levettem, hogy nem csak szívat.

 - Mióta? Honnan? Kitől? - dadogtam el a kérdéseket, amik majd szét feszítettek.

 - Én is csak tegnap óta tudom - sóhajtott fel.

 - De még mindig nem értem - ráztam meg a fejemet. - Miért nekem mondod ezt, miért nem Joenak? Vagy ő már tudja? - semmit nem értettem.

 - Nem - keményedett meg a hangja -, és nem is szeretném, ha tudna róla. Ugye nem mondod el senkinek?

 - Ha ezt kéred, akkor nem, de akkor magyarázd el, hogy miért is kell ezt tennem?

 - Nem akarom elmondani neki - sütötte le a szemeit zavartan -, mert nem biztos, hogy ő az apja.

 - Hogy mi van?

 - Tudom, hogy nagyon gáz - vékonyodott el a hangja és láttam rajta, hogy a sírás szélén áll -, de ez van.

 - Ki a másik? - csúszott ki a kíváncsi kérdés a számon. Úgy voltam vele, hogy ezek után jogom van tudni. Jade végre rám nézett és könnyektől csillogó szemekkel nézett rám, majd halkan elsuttogta a barátom nevét.

 - Zayn... Most már érted, miért akarok eltűnni?  - emelte fel a hangját. - Nem akarom egyikőjük életét sem felborítani azzal, hogy eléjük állok: "Helló fiúk! Valamelyiktek gyerekét hordom a szívem alatt, majd ha megszületik, kiderül kié. " Nincs jogom tönkre tenni őket, de eszemben sincs elvetetni a kicsit - simított végig szomorkás mosollyal lapos hasán.

 - De...hogy...most...ez? - makogtam még mindig a közlés hatása alatt.

 - Elmesélem, de ne szólj közbe és ne ítélj el, vagy tudod mit? - csordultak ki a könnyei. - Tedd amit jónak látsz, csak hallgass végig.

  Bólintottam és a következő tíz percben minden idegszálammal a mellettem ülő lányra koncentráltam. Elkerekedett szemekkel hallgattam végig a búcsúéjszakájukon történteket. Képzelőerőm kihozta magából a maximumot, így a szemem előtt megelevenedtek a képek, amik hatással voltak a testemre.

 - Mikor bekerültem a kórházba, a doktornő közölte velem a hírt és szerinte az antibiotikum semlegesítette a fogamzásgátlót - fejezte be végül.

 - Ne haragudj, mindjárt jövök - ugrottam fel mellőle hirtelen és a fürdőbe siettem. Nadrágom szorított, a fejemben újra és újra pajzán képek villantak fel. Nagyokat sóhajtva dőltem a mosdókagylónak és próbáltam lehiggadni. Mikor végre sikerült, akkor villant belém, hogy Jade mennyire elkeseredett lehet, ha tőlem kér segítséget. Hideg vízzel arcot mostam, majd visszatértem a kanapémon ülő, magába roskadt lányhoz, aki szégyenkezve fordult felém. Szemeibe nézve tudtam, hogy bármit is kér, segíteni fogok neki.

66.rész

Jade

   Órák óta gyűrögetem az ultrahangon kapott képet. Az a kis pötty, amit az orvos bekarikázott, megváltoztatja az egész életemet. Az eddig szépen eltervezett nyugis lelépésem most dugába dőlt. Úgy voltam vele, fél év elég, hogy mindent lezárjak és előkészítsek az új életemhez, de így... Nagyot sóhajtva bámultam ki az ablakon. Nem tudom, hogy helyes volt-e felhívni Harryt, de akkor abban a pillanatban nem volt jobb ötletem.

 - Heló JB - jelent meg Dam az ajtóban, így gyorsan a köntösöm zsebébe rejtettem a képet és álmosollyal az arcomon néztem a fiúra.

 - Szia.

 - Minden rendben? - ült le mellém.

 - Persze. A dokinő nagyon rendes volt velem. Megcsináltatott egy csomó vizsgálatot és igaza volt, csak kimerültem és vitamin hiányom van - hazudtam neki folyékonyan.

 - Ha hazajössz, rajtad tartom majd a szemem, hogy még véletlenül se csinálj megint ilyen butaságot . nézett rám megrovón. - A frászt hoztad rám Húgi - ölelt magához és az én szemeimet elfutották a könnyek. Hiányozni fog ez a nagy mamlasz.

 - Mikor engednek haza? - engedett el és fürkészőn nézett az arcomra.

 - Az éjszakát még bent töltöm - húztam el a számat -, de délelőtt már elengednek.

 - Oké, akkor hozok neked tiszta ruhát - gondolkodott hangosan.

 - Dam - pislogtam rá a könnyeimen keresztül - szeretlek! - törtek ki belőlem az érzéseim.

 - Én jobban - mosolyodott el és megpuszilt. - Most már megyek, de reggel jövök érted - igazgatta meg a takarómat, mint egy gondos apuka.

 - Te is pihenj - böktem meg a mellkasát. - Hallottam ám, hogy végig itt voltál mellettem.

 - Hű, de pletykás ez a kórház - nevetett fel vidáman.

 - Tényleg köszönöm, hogy így vigyázol rám - simítottam végig a karján.

 - Ez csak természetes. Tudod, mindig abban reménykedtem, hogy te és Joe... Szóval, hogy te leszel a sógornőm. Szülsz egy szakajtó gyereket, akiket én teljesen elkényeztetek - sóhajtott fel elszomorodva.

 - Sajnálom - nyögtem ki megtörten. Rossz volt látni, hogy nem csak egy embert bántottam meg a döntésemmel. Már majdnem bevallottam neki a kis titkomat, mikor megszólalt.

 - Ne tedd, mert így legalább őszinte voltál. Az sokkal rosszabb lett volna, ha csak áltattad volna az öcsémet és közben megjátszod az érzéseidet. Erre majd Joe is rájön, csak adj neki egy kis időt.

 - Nem hiszem, de neked legyen igazad - nyomtam el egy ásítást, mert a fáradtság kezdett újra erőt venni rajtam.

 - Megyek, hagylak aludni - állt fel mellőlem Damien és egy jó éjt puszit nyomott a homlokomra. - Mire reggel kinyitod a szemeidet, már itt is leszek.

 - Nem kell sietned. Pihend ki magad. Én ráérek, nem fogok elszaladni - ironizáltam.

 - Okés - intett egyet majd lelépett.

  Akármilyen fáradt is voltam, nehezen jött álom a szememre, mert a lelkiismeretem folyamatosan Damien arcát vetítette elém.

65.rész

Harry

   - Oké, mára ennyi volt - hallottuk meg Paul hangját.

 - Na végre - vetődtünk le a fotelekbe, hogy kinyújtóztassuk elgémberedett tagjainkat. Mióta visszajöttünk Amerikából, gőzerővel készítettük az új albumunkat.

 - Tudtok valamit a Hellboysról? - nézett fel Liam a telójából.

 - Csak azt, hogy ők is stúdióznak - vigyorodott el Niall.

 - Hol tartanak? - érdeklődtem kíváncsian.

 - Úgy tudom, még két szám és kész az album - válaszolt a szőke srác készségesen. Jade ráhatásának hála, úgy tűnik rendeződik a viszony köztem és ír barátom között.

 - De jó nekik - sóhajtottam fel. Mi még nagyon az elején voltunk és rengeteg meló várt még ránk, hogy az új album is olyan tökéletes legyen, mint a többi.

 - Hiányzik - nyögött fel Niall. Ő és Jade szinte elválaszthatatlanok lettek a turné végére.

 - Ki? Jade? - jött az értelmes kérdés Liamtől, akit teljesen elnyelt a twitter világa.

 - Nem, basszus Joe! - húzta el a száját a szőke.

 - Pedig szinte minden nap beszéltek - csóválta a fejét Louis.

 - Az más - durcáskodott Niall. - Annyira szeretem nézni, mikor nevet, és vele olyan dolgokat is megtudok beszélni, amit mással nem.

 - Szerintetek visszamegy Joehoz? - kíváncsiskodtam.

 - Nem - jött a határozott válasz Zayntől, aki eddig csak csendben hallgatta a beszélgetésünket.

 - Miért vagy ebben ennyire biztos? - nézett rá már Liam is.

 - Megérzés - vonta meg a vállát.

  Már éppen kötekedni akartam vele, mikor megszólalt a telefonom. A kijelzőre pillantva azt hittem rosszul látok. Felálltam és a többiek fürkésző tekintetét magamon érezve kiléptem a folyosóra. Hitetlenkedve emeltem a fülemhez a készüléket.

 - Jade?!

 - Szia Harry! Hatalmas szívességet kérnék tőled. Találkozhatnánk valamikor?

 - Persze - dadogtam. - Baj van? - kérdeztem rá, mert furcsa volt, hogy engem hívott.

 - Attól függ honnan nézzük, de végül is igen, bajban vagyok és te tudnál nekem segíteni.

 - Elmondod?

 - Inkább személyesen. Szóval mikor tudnánk összefutni?

 - Akár most is - vágtam rá, hiszen hajtott a kíváncsiság.

 - Most nem jó - jött zavarba.

 - Miért? Hol vagy?

 - Maradjunk annyiban, hogy nem otthon.

 - Ö...oké. Holnap?

 - Nekem jó a délután, de valami kevésbé feltűnő helyen, mert nem szeretnék címlapra kerülni.

 - Mit szólnál, ha nálam találkoznánk? Itt biztos nem zargatna minket senki.

 - Ez jó ötlet, már ha nem zavarja a barátnődet - habogott.

 - Szakítottunk - zártam olyan rövidre a témát, mint amilyen a kapcsolatom is volt. - Sms-ben elküldöm a címet.

 - Köszönöm - mondta, miközben a háttérből furcsa zajok szűrődtek el hozzám.

 - Miss Blackwood maga következik - szólalt meg egy hang.

 - Bocs Harry, de most mennem kell. Mégegyszer köszönöm.

 - Még nincs mit - mosolyodtam el.

 - Szia.

 - Szia - búcsúztam el én is, de valami megütötte a fülemet mikor megnyomtam a gombot.

 - Megjöttek a laboreredmények...- hallottam meg a mondatfoszlányt és már bántam, hogy nem tartottam tovább a vonalat.

  Laboreredmények? Mi a fene van Jadeval? - árasztottak el a kérdések. Szívem szerint visszahívtam volna a lányt, de nem akartam zavarni. Ha minden igaz holnap délután úgyis választ kapok a kérdéseimre.

64. rész

Jade

   Idegesítő pittyegés zavarta meg a nyugalmamat. Fáradtan, nagy sóhajjal nyitottam ki a szememet, hogy megnézzem, melyik fiú nem bír magával, de döbbenten konstatáltam, hogy nem otthon vagyok és különböző gépek között fekszem. Az ágy melletti széken egy ismerős alakot véltem felfedezni, aki a takarómra borulva aludt. Éreztem, hogy a szám olyan száraz, hogy a sivatagi skorpió könnyűszerrel otthon érezhetné magát benne. Ahogy az éjjeli szekrényre néztem, megláttam egy pohár vizet és érte nyúltam. Sajnos nem számoltam a gyengeségemmel, így az a földön kötött ki. A hangos csörrenésre felkapta a fejét az eddig szunyókáló fiú.

 - Mi a...? - nézett rám álmos szemekkel, majd hirtelen magához ölelt. - Jade, felébredtél végre! Annyira aggódtunk!

 - Mi...mi történt? - préseltem ki magamból a kérdést, de a torkom kaparni kezdett és köhögés rázta meg a testem.

 - Elájultál - közölte Damien megrovóan. - Az orvos szerint teljesen kimerültél, de többet nem hajlandó mondani, csak neked, mert nem vagyunk hozzátartozók - húzta el a száját.Felháborodott arckifejezése mosolygásra késztetett. - De mit akartál csinálni? - nézett a széttört pohárra, mire megforgattam a szemeimet.

 - Szerinted? Borotválkozni akartam.

 - Basszus - kapott a fejéhez. - Szomjas vagy, mindjárt adok - kezdett sürögni körülöttem. Valahonnan kerített még egy poharat és megitatott. Utána összeszedte a szilánkokat és eltüntette a vizet is. - Szólok a dokinak, hogy felébredtél - mosolygott rám már az ajtó mellől.

 - Dam - szóltam utána. - Mióta vagyok itt?

 - Két teljes napot átaludtál - sóhajtott fel majd magamra hagyott.

 Két nap? Két egész nap kiesett az életemből? - bámultam értetlenül a takarómra, majd az ajtó nyitódására felkaptam a fejemet. Egy nagyon csinos nő lépett be rajta fehér köpenyben.

 - Jó napot, a nevem Dr. Sylvia Parker. Én vagyok a kezelő orvosa - nyújtotta felém a kezét.

 - Jade Blackwood, de csak Jade és nem lehetne, hogy tegezzen? - néztem a harminc körüli nőre.

 - Az nekem is jobb lenne, de akkor vica-versa - mosolygott rám. - Nos Jade - nézett a papírjaiba miközben feltűnt, hogy csak ketten vagyunk a szobában. Úgy látszik Dam nem jött vissza. - Le kell, hogy szidjalak, hogy ennyire felelőtlen voltál a te állapotodban...

 - Milyen állapotomban? - kérdeztem elvékonyodott hangon.

 - A terhességre gondoltam - emelte fel e fejét és mikor meglátta a döbbent arcomat, leesett neki. - Te nem is tudtad, igaz?

  Megkövülten bámultam a nőre és próbáltam felfogni amit mondott. Terhes? Én? Az hogy lehet? Erőtlenül ráztam meg a fejemet.

 - Dehát, szedek gyógyszert - nyögtem ki nagy nehezen, miközben visszahanyatlottam a párnámra.

 - Volt mostanában valami betegséged, amire antibiotikumot kaptál vagy valami más gyógyszert szedtél?

 - Nem olyan rég a hangommal voltak gondok és arra kaptam egy csomó mindent - válaszoltam miközben dunsztom se volt róla, hogy jön ez ide.

 - Akkor sajnos az antibiotikum semlegesítette a fogamzásgátló hatását és így maradtál terhes - ült le mellém és együttérzőn megfogta a kezem. - Gondolom akkor a srác sem tud róla - intett a fejével az ajtó felé.

 - Ő csak egy barát - pislogtam rá teljes letargiában.

 - Kár, pedig szép pár lennétek - mosolyodott el megint. Akarsz róla beszélni valakivel? Család, barát? - kérdezte kedvesen.

 - Nincs családom - futotta el a szemeimet a könny.

 - És a baba apja?

 - Bonyolult - temettem a kezeim közé az arcom, hisz még én sem tudtam, hogy ki lehet az. Joe vagy Zayn?

 - Akkor mi lesz megtartod vagy...?

  Elkerekedett szemekkel néztem rá. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy elvetessem és ezt közöltem is a doktornővel.

 - Mindenképp megtartom, de nem szeretném, ha más is tudna róla - néztem komolyan a nőre, akinek az arcáról leolvasható volt a megkönnyebbülés.

 - Bátor vagy, de rám számíthatsz. Eddig sem mondtam semmit neki. Mondjuk ezt a barátod kicsit zokon is vette - mosolygott rám.

 - Dam már csak ilyen. Úgy szeret, mint a húgát és úgy is viselkedik, mint egy testvér.

 - Akkor már értem, miért volt itt veled végig.

 - Itt volt végig?

 - Bizony ám! Egy tapodtat sem mozdult az ágyad mellől. Úgy kellett megfenyegetnem, hogy kitetetem a biztonsági őrökkel, ha nem eszik rendesen.

  Elérzékenyülve gondoltam a fiúra, aki tuti, hogy most is az ajtó előtt vár, hogy megtudjon valamit az állapotomról.

 - Mit mondjak nekik? - fordultam kétségbeesetten a nőhöz mikor eszembe jutott, milyen helyzetben vagyok.

 - Hagyd csak rám - mosolygott továbbra is Sylvia. - Elmondom nekik, hogy kimerültél és ezért történt az egész. Viszont kéne csináltatnunk egy ultrahangot, hogy megtudjuk mennyi idős a baba és néhány vizsgálaton is túl kell esned, hogy minden rendben van-e a kicsivel.

 - Értem - bólintottam. - De nem lesz az túl feltűnő?

 - A vizsgálatokat betudom ütemeztetni délutánra. Te meg addig haza küldheted a lovagodat.

 - Már mondtam, hogy nem a lovagom - csattantam fel.

 - Ne idegeskedj, mert nem tesz jót az állapotodnak... - ennél a mondatnál vágódott ki az ajtó és a barátaim furakodtak be rajta.

 - Milyen állapotának? - kérdezte azonnal Dam.

 Ijedten néztem a doktornőre, aki viszont egy frappáns válasszal leszerelte a látogatóimat.

 - Jadenek kimerült a szervezete, ezért sokat kell pihennie. Így meg is kérlek titeket, hogy ne sokáig zavarjátok, mert akkor soha nem fog felépülni - nézett szigorúan a fiúkra akik megszeppenve pislogtak vissza.

 - Rendben, akkor csak köszönünk és le is lépünk - tért magához Adam először.

 - Én is így gondoltam - bólintott Sylvia majd hozzám fordult. - Elintézem amit megbeszéltünk - paskolta meg a kezemet majd kilépett a kórteremből.

 - Jobban vagy? - néztek rám azonnal a fiúk.

 - Sokkal. Ne aggódjatok, rossz pénz nem vész el - mosolyogtam rájuk erőltetetten. Joera rá sem mertem nézni, pedig éreztem a tekintetét magamon. Tudtam, hogy beszélnünk kell majd, de nem éreztem hozzá elég bátornak magamat.

 - Mikor jöhetsz haza? - ült le az ágyam végére Pepe.

 - Ha minden jól megy, már holnap.

 - Az jó, akkor tényleg nem lehet akkora gubanc - sóhajtott megkönnyebbülve Dam.

 - Miért nem szóltál, hogy baj van? - hallottam meg Joe vádló hangját.

  Felkaptam a fejemet és a szemeibe néztem.

 - Talán mert én sem tudtam, hogy ilyen komoly - vágtam oda a kétértelmű mondatot.

 - Tehát mégiscsak baj van? - billentette oldalra a fejét.

 - Azt mondta a doktornő, hogy teljesen kimerült. Miért akarsz több mindent belemagyarázni, mint ami benne van? - nézett rá a bátyja mogorván.

 - Hallottam, de...

 - Kussolj! - sziszegte Damien mérgesen. - Menj vissza a cicababádhoz, nyaljátok-faljátok egymást ahogy eddig és hagyd békén JB-t!

  Elhűlve néztünk a két fiúra, akik eddig soha nem beszéltek így egymással.

 - Rendben - horkantott fel Joe és az ajtóhoz lépett. - Örülök, hogy jobban vagy - intézte hozzám a szavait majd intett és lelépett.

 - Ez mi volt? - néztem kérdőn Damienre, aki csak mogorván meredt az ajtóra.

 - Elegem van belőle, meg a nőiből - morogta.

 - Van itt más is, igaz? - simítottam a karjára mire felsóhajtott.

 - Mikor összeestél, felhívtam de az a rüfke vette fel a telefont és közölte, hogy tőlük aztán meg is dögölhetnél, mert ők most éppen kufircolni készülnek, tehát ne zavarjam őket.

  Tátott szájjal hallgattam végig Damet. Fejem egyre jobban kezdett hasonlítani egy céklához. Mindig is sejtettem, hogy nem vagyok Rose szívecsücske, de ezt még róla sem hittem volna.

 - Légyszi menjetek el - préseltem ki magamból.

 - Jade... - néztek rám.

 - Kérlek. Szeretnék most egyedül lenni.

  Szomorúan bólintottak, majd elhagyták a szobámat. Ahogy becsukódott utánuk az ajtó, utat engedtem az eddig kitörni készülő könnyeimnek. Megalázva éreztem magam, hogy Joenak még ennyit se érek. Én marha pedig elakartam mondani neki a babát. Kezeimet óvatosan csúsztattam le a még lapos hasamra.

 - Nem baj baba, én mindig melletted leszek, és szeretni foglak.

  Elgondolkodva néztem ki az ablakon. Mit fogok most csinálni? Ha visszamegyek a házba, előbb-utóbb feltűnik nekik a pocakom, de ha nem oda megyek, akkor hova? Hol van olyan hely, ahol nem keresnének soha?Egyetlen név villant be az agyamba és mielőtt meggondolhattam volna, mit is teszek, már tárcsáztam is. Nem kellett sokat várnom míg felvette és csodálkozó hangjából rájöttem, nagyon megleptem a hívásommal.

 - Jade?!

 - Szia Harry! Hatalmas szívességet kérnék tőled...

63.rész

Jade

  Két hónap telt el a búcsúéjszaka óta. Ha tehettem kerültem a fiúkkal való találkozást. Szép csendben vége lett a turnénak és mindenki ment a maga dolgára. Közben betöltöttem a tizennyolcadik évemet is. Megköszöntem Lounak, hogy ebben a néhány hétben vigyázott rám. Ő is és Lux is a szívemhez nőttek.

  Nagykorúságom örömére mindenkit megkértem, hogy lehetőleg mellőzzék a köszöntést. Csendben, magamba fordulva töltöttem el azt a napot. Aprólékosan megterveztem a jövőmet, hogy hogyan fogok új életet kezdeni.

 - Min merengsz? - kérdezte Dam, miután leült mellém a stúdióban. Jól haladtunk a lemezünk felvételével.

 - Semmin, csak nézek ki a fejemből - dőltem a vállára. Mostanában egyre többször tör rám a fáradtság és a közérzetem sem a legjobb.

 - Nem kéne elmenned orvoshoz? - kérdezte miután kisimította a hajamat az arcomból.

 - Dr. Cromwel után senkit nem akarok látni - utaltam az amerikai orvosra, aki kísérleti nyúlnak nézett, és mindenféle vizsgálatot elvégeztetett rajtam.

 - Csak jót akart, és végül is sikerült visszakapnod a hangodat, nem? - vigyorgott rám.

 - De - húztam el a számat, mikor azokra a napokra gondoltam, mikor meg sem szabadott szólalnom.

 - Pedig milyen nyugi volt akkor - sóhajtott fel engem cukkolva.

 - Kapd be! - könyököltem oldalba és kirobbant belőlünk a röhögés, ami egészen addig tartott, míg Joe és újdonsült barátnője be nem léptek az ajtón.

 - Sziasztok! - szólalt meg Joe és azonnal elengedte Rose kezét, amit a lány nem vett jó néven.

 - Helló! - viszonoztuk a köszönést.

 - Többiek? - nézett körül a srác zavartan.

 - Lementek ebédelni - válaszolt Dam közönyösen.

 - Én is éhes vagyok nyuszifül - nyafogott Rose miközben óriásiakat pislogott Joera. Alig bírtam visszafogni a nevetésem, míg Damien köhögésnek álcázta röhögését.

 - Akkor mi is megyünk - ölelte magához a lányt és megcsókolta, és közben a szemeimbe nézett. Fintorogva fordultam el. Mióta Joeban tudatosult, hogy nem fogom meggondolni magam, belevetette magát a csajozásba és szinte minden héten új nővel jelent meg. A bátyja hiába beszélt a fejével, nem érdekelte. Én pedig azt vettem észre, hogy egyre jobban kezdenek idegesíteni a Joe körül legyeskedő cicababák. Hiányzott, de ezt nem vallottam be senkinek, így magamnak sem. Ezért fapofával néztem végig újabb és újabb románcait, amik sokszor a mellettem lévő szobában teljesedtek ki éjszakánként.

 - Végre leléptek - mordult fel mellettem a srác és a becsukott ajtóra nézett.

 - Nyugi - simítottam végig a karján. - Jövő héten már úgyis másik libája lesz.

 - Ja - csóválta meg a fejét. - Ugye tudod, hogy ezt miattad csinálja?

 - Sejtettem - sóhajtottam fel.

 - Kicsit sem zavar?

 - Nem - mondtam ki életem talán legnagyobb hazugságát, mert akárhányszor reggelente láttam, hogy lekíséri az éppen aktuális ágymelegítőjét, úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe, de nem mutattam.

 - Mi van Niallékkel? - terelte kevésbé kényes talajra a beszélgetésünket, mikor látta rajtam,  hogy nem akarok erről beszélgetni.

 - Meg vannak. Niallel szinte minden nap beszélünk telefonon, amibe Louise és Liam is beleszokott csacsogni.

 - És Zayn?

 - Összejött Perrievel és azóta szerelmes - mosolyodtam el párosukra gondolva.

 - Nem zavar?

 - Csöppet sem. Zayn és köztem nem volt más csak kémia - vontam meg a vállam. Láttam Damen, hogy valamit még szeretne tudni, így a szememmel jeleztem, hogy kérdezhet.

 - Sikerült megbeszélnetek Harryvel a történteket?

 - Beszéltünk róla, igen, de neki is megmondtam, hogy nem tudok neki egyenlőre megbocsátani, de már gyűlölni sem tudom, mint eddig - sóhajtottam fel.

 - Kérdezhetek egy utolsót?

 - Nyugodtan - dőltem az ölébe, mert megint forogni kezdett velem a világ.

 - Jól vagy? - simította az arcomra a tenyerét. - Úgy elsápadtál!

 - Nincs semmi baj, csak kicsit fáradt vagyok, mert nem tudtam aludni a gerlepártól - nyögtem fel ahogy az éjjelre gondoltam.

 - Ne is mond, olyan volt, mintha macskát nyúztak volna - fintorgott.- Te legalább izgató hangokat adtál ki magadból, de ez a csaj... - legyintett. Arcom vörösbe borult, mikor belegondoltam, ő vajon hányszor hallhatott minket.

 - Kérdezni akartál valamit - tereltem el a témát.

 - Szereted az öcsémet? - nézett rám komolyan -, mert amikor ránézel, olyan, mintha éreznél valamit iránta.

 - Ez bonyolult - sütöttem le a szemeimet.

 - Miért lenne az? Ő imád téged és ha te is szereted őt, nem értem miért kínlódtok?

 - Mert ő sokkal jobbat érdemel nálam - pattantam fel az öléből. - Ráadásul még én sem vagyok tisztában az saját érzéseimmel - indultam el az ajtó felé, hogy magamba szállhassak egy kicsit. Damien aggódó kiáltása jutott el hozzám utoljára.

 - Jade!

 Nem érzékeltem már mást, csak a körém fonódó karokat és a sötétséget ami gyógyírként hatott fáradt elmémre.

62.rész

Joe

   Láttam Jaden, hogy egy pillanat alatt ideges lett mikor megérezte, hogy már nem egyedül vagyunk a szobában. Tudtam, hogy szabadulni akar majd, ezért szorosan fogtam a kezét és lenyugtattam. Szemét nem láthattam a kendőtől, de biztos voltam benne, hogy tekintete ijedtséget tükrözne. Nem is tudom, honnan jött az ötlet, csak azt vettem észre, hogy ott állok Zayn előtt és megkérem, hogy segítsen.

 - Biztos vagy benne, hogy az utolsó éjszakátokon nekem is ott kellene lennem? - nézett rám, de láttam a szemében felcsillanni a vágyat. Na igen, JB úgy hat a férfiakra, mint a drog. Aki egyszer megkóstolta, nem tud szabadulni tőle.

 - Jade egy titkos álma, hogy egyszer két fiú kényeztesse és a tegnapi után úgy gondolom, te tökéletesen megfelelsz neki másodiknak - hangsúlyoztam ki a szót, mintha bármit is jelentene már, hogy melyikünk hányadik.

 - Szeretném, ha tudnád, hogy világosan az értésemre adta, semmit nem akar tőlem. A tegnapi volt az első és az utolsó, hogy lefeküdt velem - vallott őszintén a srác.

 - Ha beleegyezel, akkor a mai lesz az utolsó, így kaphatsz egy kis repetát - néztem rá kérdőn. - De csak, ha akarod.

 - Hülye vagy? - vigyorodott el. - Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Hogy akarod összehozni?

  Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt majd részletesen elmeséltem neki a tervem.

 - Ahogy eljutunk arra a szintre, hogy bekötöm a szemét, küldök egy sms-t, de halkan gyere, mert akkor nagyobb lesz a meglepetés - kértem, mire bólintott, hogy megértette.

  Ez nem is olyan rég volt, most pedig itt vagyunk mindketten, Jade gyönyörtől vonagló teste felett. Soha nem láttam még őt ennyire sóvárogni az érintések után, ezért a féltékenység szépen lassan felütötte a fejét bennem. Időbe telt, míg lenyugtattam magam, hogy ez nem csak Zayn érdeme, hanem a kettőnk közös munkájának köszönhető.

 - Joe - suttogta a lány rekedten. - Kérlek, vedd le a kendőt. Látni akarok - könyörgött.

  Zaynre néztem, aki egy aprót bólintott így elengedtem Jade kezét és segítettem neki leoldani az anyagot. Lassan nyitotta ki a szemeit és még mindig hitetlenkedve nézett rám.

 - Köszönöm - súgta a számba és hevesen megcsókolt. Éreztem, hogy nem csak a kendő eltávolításra gondol. Amíg csókolóztunk, Zayn beült mögé és a nyakát kezdte kényeztetni. Mikor megszívta a vékony bőrt, Jade belenyögött a számba. Egyik keze engem simogatott, míg a másikkal Zayn hajába túrt. Szavak nélkül is értettük egymást, mintha mindig is hármasban csináltuk volna. Leírhatatlan élmény volt érezni, hogy a lány szinte folyamatos orgazmust él át. Mi is többször élveztünk el. Folyton cseréltük a helyünket, míg az egyikünk pihent, a másik kényeztette JB-t.

 - Joe - zihálta felettem lehunyt szemekkel mikor újra én voltam a soros.

 - Mond, mit szeretné Kicsim? - nyögtem fel, miközben csípőmozdulataival az őrületbe kergetett.

 - Zayn - nyelt egy nagyot és a fotelben pihenő fiúra nézett. Úgy látszik, ő azonnal megértette, hogy mit akar a lány, mert felállt és Jade mögé térdelt. Kitágult szemekkel néztem, ahogy JB arcára először a fájdalom, majd az élvezet ül ki. Óvatosan mozogtunk benne olyan összhangban, hogy még mi is meglepődtünk. Láttam Jade arcán, éreztem a mozdulatain, hallottam a zihálásából, hogy mindjárt vége. Nekem se kellett sok, nagyon közel jártam már a mennyországhoz.

 - Joe, Zayn! - sikította a nevünket miközben vonaglani kezdett az élvezettől. Amint megéreztem magam körül izmai összehúzódását, egy férfias nyögéssel én is követtem, de ahogy érzékeltem, Zayn is velünk tartott. A lány teste elernyedt és a mellkasomra borult. A bradfordi srác levegőt kapkodva terült el mellettünk.

 - Azt a rohadt kurva életbe! - tört ki belőle és megborzongott. - Soha nem éreztem még ilyet. Ha most meghalnék, az sem érdekelne - sóhajtott fel.

  Én Jade hátát simogattam és próbáltam összeszedni darabjaira hullott gondolataimat. Könnyűnek, felszabadultnak éreztem magam, miközben azért fáradt, elgyötört, de kielégült és boldog is voltam egyszerre. A szeretett lány még mindig rajtam pihent, boldog mosollyal az arcán. Zayn halkan felállt, összeszedte a ruháit és felöltözött. Jade felnézett rá és magához hívta.

 - Köszönöm Zayn - csókolta meg lassan érzékien.

 - Én köszönöm - simított végig az arcán miután elváltak egymástól. - Ezt az éjszakát soha nem fogom elfelejteni.

 Rám nézett és bólintott egyet. Nem kellett mondania semmit, így is tudtam, hogy hálás a lehetőségért. Miután elment, Jade legurult rólam.

 - Hogy jutott ez eszedbe? - kérdezte kíváncsian, de nem nézett rám.

 - Azt akartam, hogy soha a büdös életbe ne felejtsd el a búcsúnkat - válaszoltam keserű érzéssel a szívemben.

 - Sikerült - nyelt nagyot és ahogy rá néztem, két kövér könnycsepp gurult le az arcán. - Sajnálom - suttogta. - Rohadtul sajnálom, hogy egy érzéketlen ribanc vagyok és nem tudom viszonozni az érzéseidet - zokogott fel. Magamhoz húztam és nyugtatni kezdtem.

 - Shhhh Szerelmem, nincs semmi gond. Tudom és ez nem a te hibád. Majd egyszer talán sikerül túllépned a történteken és akkor rájössz, hogy a szerelem nem is olyan rossz dolog. De most menjünk fürödni - álltam fel és húztam őt is talpra. Lábai szinte azonnal összecsuklottak, így ölbe kaptam és úgy vittem a kádhoz. Leültettem a mosdó melletti szekrényre és megengedtem a vizet. Mikor kész lett a fürdő, bemásztam és segítettem Jadenak is belépni. Hátra csúsztam, míg ő a mellkasomnak dőlt. Jólesett a forró víz a végletekig elgyötört testünknek. Szótlanul simogattuk egymást apró érintésekkel, és akaratlanul is kibukott belőlem egy mondat.

 - Hiányozni fogsz!

 - Te is - sóhajtott fel.

 - Akkor miért? Miért akarod, hogy vége legyen? - kérdeztem reménykedve, hátha ez a bizonytalanság azt jelenti, hogy meggondolja magát.

 - Mert már így is eleget bántottalak - emelkedett ki a vízből és törölközőért nyúlt. - Nem akarom, hogy meggyűlölj, mert azt nem élném túl - nézett rám fájdalmas tekintettel.

 - Soha - léptem ki mellé és kezem közé fogtam az arcát. - Érted? Soha nem tudnálak gyűlölni.

 - Mondod most, de te is tudod, hogy a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól - nevetett fel keserűen.

  Visszament a szobába és én követtem. Ahogy ledobta magáról a törölközőt, bennem újra fellobbant a vágy. Mögé léptem és kezeimet a melleire simítottam. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire fog nekem hiányozni ez a lány. Magam felé fordítottam és minden porcikáját végig simítottam, hogy örökre eszembe véssem őt.

 - Mi... mit csinálsz? - kérdezte elakadó hangon mikor az ágy felé navigáltam és a nyakára tapadtam.

 - Ahogy ígértem, szeretkezek veled egy utolsót - súgtam a szájába és úgy is tettem. Lassan, érzékien kényeztettem őt, így juttatva el a gyönyör kútjához amiből mind a ketten bőségesen mertünk még utoljára. Mikor elcsigázva mellé dőltem, hozzám bújt és egy pillanat alatt elaludt. Néztem az arcát, simogattam a haját.

 - Szeretlek Elizabeth Jade Blackwood - suttogtam a szoba sötétjébe és homlokon csókoltam, majd én is átadtam magam az öntudatlan alvásnak.

61. rész

Jade

   A levegőt hosszan kifújtam és összegyűjtve az bátorságomat bekopogtam a szobába. Néhány pillanat múlva Joe vigyorogva nyitotta ki nekem az ajtót.

 - Szia - suttogtam halkan, kezeimet tördelve. Nem tudom, miért voltam ideges, hiszen már annyiszor megtettük azt amire most készültünk, de ez akkor is más volt.

 - Hát eljöttél - nézett rám csillogó szemekkel.

 - Megígértem, nem?

 - De, csak féltem, hogy meggondolod magad - vallotta be.

 - Nem sok híja volt.

 - Örülök, hogy itt vagy - lépett el az ajtóból és beljebb invitált.

  Érdeklődve néztem szét a szobában. Mindenhol gyertyák égtek, kellemes illattal körbe lengve mindent. Az asztalon egy vödörben jégbe hűtött pezsgő állt, előtte egy nagy tál eperrel. Kérdőn néztem Joera.

 - Eddig mindig spontán szexeltünk, most szeretném, ha ez az este egy örök emlék lenne neked és persze nekem is - pislogott rám szégyenlősen. - Ma szeretkezni akarok veled - nézett a szemeimbe. Zavartan fordultam el tőle, mert bántott, hogy ennyire kihasználtam őt és nem vettem észre az érzéseit.

 - Mi lenne, ha először koccintanánk? - adott kezembe egy poharat és megtöltötte pezsgővel, majd magának is öntött. - Az utolsó éjszakánkra - emelte fel és koccintotta össze az enyémmel. Belekortyoltam a gyöngyöző nedűbe és elismerően csettintettem a nyelvemmel.

 - Ez nagyon finom - forgattam meg a pohárban maradt néhány kortyot.

 - Szerintem is - tette le az asztalra a saját kiürült poharát. - Azt mondják ilyenkor legfinomabb az eper - nyújtott felém egyet és én óvatosan beleharaptam. A pezsgő és a gyümölcs íze együtt valami mennyei ízorgiát alkotott a számban.

 - Hmm - hunytam le a szemem, hogy még jobban kiélvezhessem az ízét.

 - Jade - hallottam meg Joe hangját egészen közelről. Szemhéjam hirtelen kipattant és szinte beleütközött a barna szempárba, ami vágytól elsötétülve figyelt engem néhány centire. - Olyan gyönyörű vagy - suttogta már az ajkaimra és engem is hatalmába kerített a vágy, de Joe nem lépett. Várta, hogy én tegyem meg az első lépést.Csodáltam az önuralmát, hiszen ismertem őt így tudtam, hogy nem egy türelmes srác. Percekig álltunk egymás tekintetébe feledkezve, ajkunk milliméterekre volt egymástól, de nem engedett egyikünk se. Makacsul vártuk, hogy a másik lépjen, mert akkor már nem lesz visszaút és az utolsó éjszakánk végérvényesen elkezdődik. Végül én adtam fel hamarabb a harcot és nyelvemet végighúztam Joe telt ajkain. Férfias nyögés szakadt fel a torkából és magához rántott. Nyelvünk heves csatába kezdett és a pezsgő-eper kombinációja megspékelve Joe ízével totálisan elvette az eszemet. Kezeimet felcsúsztattam a nyakába és még közelebb húztam magamhoz.

 - Megőrjítesz Kicsim - sóhajtott fel Joe, mikor egyik kezemmel az inge alá nyúltam és simogatni kezdtem kidolgozott hasizmát. Belemosolyogtam a csókunkba és nem hagytam abba. Körmeimmel apró félholdakat karmoltam a finom bőrébe. Vártam, mikor szakad el a cérnája és nem is kellett sokat várnom, mert néhány perc múlva úgy dobott az ágyra, mint egy rongybabát.

 - Akarlak! Most - zihálta a nyakamba és szívni kezdte a vékony bőrt. Nem egyszer megjelölt amitől csak kéjesen nyögdécseltem. Hirtelen felállt és egy sötét színű kendőt vett elő az éjjeliszekrényből.

 - Az minek? - kérdeztem összezavarodva.

 - Nyugi - csókolt szájon. - Bízol bennem?

  Hirtelen nem tudtam mit feleljek, így csak némán pislogtam az anyagra.

 - JB nézz rám - kérte és én megtettem. Belenéztem a szemeibe, ahonnan csak a színtiszta szerelmet tudtam kiolvasni. Miért nem vettem ezt észre előbb?

 - Kérlek bízz bennem - suttogta a számba, miközben a szeme fogva tartotta a tekintetemet. - Soha nem tennék veled olyat amivel bántanálak, ugye tudod?

  Bólintottam, mint akit hipnotizáltak.

 - Akkor most hagyd, hogy bekössem a szemed és engedd el magad. Olyan élményt szeretnék neked szerezni, hogy mindig emlékezz erre az estére - kérlelt és én beleegyeztem.

 - Rendben - suttogtam rekedten. Megkönnyebbült sóhajjal kötötte be a szememet és végig döntött az ágyon.

 - Így ni, és most hagyd, hogy szerethesselek - csókolta meg a nyakamat, majd vetkőztetni kezdett. Közben úgy hallottam, mintha a telefonján pötyögött volna valamit, de mire rákérdezhettem volna már el is terelte a figyelmemet mikor óvatosan simogatni kezdte a testemet.

 - Hiányozni fog ez a gyönyörűség - érintette meg a piercingemet ott lent. - Annyi csodálatos órát köszönhetünk neki - lehelt a csiklómra és én majdnem megőrültem a vágytól amit szított bennem.

 - Joe, ne kínozz - kérleltem halkan, mire felkuncogott és végre történt valami, ugyanis szája rátapadt a bal mellbimbómra és szívni kezdte. Beleakartam túrni a hajába, de kezeimet lefogta és a fejem fölé emelte. Alig vette el a száját az egyik mellemről, azonnal rákapott a másikra.

 - Úristen - nyögtem fel, mikor megéreztem nyelve játékát a már így is kőkemény bimbón. Aztán egy kézzel simogatni kezdte a combom belső felét. Lábaimat széjjelebb nyitottam, és úgy vártam az érintéseit. Hirtelen furcsa dologra figyeltem fel. Egyik kezével a fejem felett támaszkodott, lefogva a karjaimat, míg a másik a combomat simogatta. Akkor a másik két kéz ami a melleimet kényeztette kihez tartozott?

 - Joe!? - ugrottam meg hirtelen, de nem engedett el. Erősen fogott, mintha várta volna ezt a reakciót.

 - Cssshhh! - csókolt meg. - Azt ígérted bízol bennem, igaz?

  Annak ellenére bólintottam, hogy idegesített, ki lehet a másik aki a testemet kényezteti.

 - Egyszer azt mondtad, hogy szívesen kipróbálnád két fiúval - szólásra nyitottam a szám, de ő megelőzött. - Megígértem, hogy emlékezetessé teszem neked ezt az estét. Ne csinálj semmit, csak élvezd amit nyújtani tudunk neked - csókolt meg újra, de elhúztam a fejem.

 - Ki az? - préseltem ki a számon suttogva a kérdést.

  Nem válaszoltak, csak éreztem, hogy helyet cserélnek és most a másik fiú térdelt a lábam közé. Óvatosan simította felfelé a kezét a combomon, majd a nőiességemnél megállt és hatásszünetet tartott. Érintéseire testem borzongással válaszolt, majd megéreztem a nyelvét a piercingemen és valahogy ismerős volt a mozdulat ahogy játszani kezdett vele. Egyetlen név ugrott be, amit azonnal ki is nyögtem, bár hihetetlen volt számomra, hogy ő a másik fiú.

 - Zayn?

  Halk kuncogást hallottam a lábam közül és akkor már tudtam, hogy beletrafáltam.

 - Helló Cica - suttogta hirtelen a fülembe. - Én vagyok a meglepetés. Ne csinálj semmit, csak élvezz! - csókolt bele a nyakamba és innentől fogva tettem amit kértek. Teljesen átadtam magam az új élménynek.

60. rész

Joe

   Heves szívdobogással léptem a recepcióhoz és foglaltam le egy szobát éjszakára. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk, de nem akartam erre gondolni. Kiakartam élvezni ennek az éjszakának minden másodpercét. Ma még utoljára az enyém lesz a lány és csak erre koncentráltam. Izgatottan léptem át a lakosztály ajtaját, hogy megnézzem mivel tudnám felejthetetlenné tenni neki az estét.
 - Basszus, Öcsi! - hallottam meg Dam hangját, akit én hívtam át, hogy segítsen. - Te aztán nem aprózod el - nézett körül a szobában.
 - Túl sok? - kérdeztem aggódva és gyorsan végig járattam a tekintetem a behűtött pezsgőn, az epren és az illatos gyertyákon.
 - Szerintem nem - tette a vállamra a kezét. - Biztos ezt akarod? - kérdezte aztán aggódó hangon. - Félek, hogy utána nagyon össze fogsz törni.
 - Tudom, de értsd meg, érezni akarom őt mégegyszer. Ha tényleg csak ennyi adatott meg nekünk, akkor elfogadom és elengedem. Szeretném, ha boldog lenne - sóhajtottam nagyot. - Lehet, hogy mással sikerül neki.
 - Ezt te sem gondolod komolyan? - pislogott rám elhűlve a bátyám. - Ti együtt voltatok jók. Nem is értem, miért nem vállaltad fel az érzéseidet már előbb? Talán másképp alakult volna minden.
 - Most már kár ezen agyalni - húztam el keserűen a számat. - Amúgy sem hiszem, hogy más lett volna, köszönhetően a göndör seggfejnek. Harry kiölte Jadeből a szerelmet. Annyira haragszom rá, hogy legszívesebben puszta kézzel fojtanám meg - szorítottam ökölbe az ujjaimat.
 - Ahogy én látom, már ő is nagyon megbánta. Most szembesült vele, hogy a fiatalkori baromságával tönkre tett egy életet.
 - Baszhatom, ha ez miatt pont az a lány képtelen az érzésekre, akit szeretek.
  Erre nem tudott mit mondani, csak meglapogatta a vállam, majd bátorítón rám vigyorgott.
 - Sok szerencsét öcsi - húzta fel perverzül a szemöldökét.
 - Nem szerencse kell ide, hanem állóképesség - vigyorodtam el én is. - Teszek róla, hogy ezt az éjszakát soha ne felejtse el.
  Összepacsiztunk, majd küldtem egy sms-t JB-nek, hogy melyik szobába jöjjön.

Jade

   Idegesen nézegettem magam a tükörben. Biztos, hogy jó döntés volt ebbe belemennem? Nem tudtam, teljesen összezavarodtam ezért arcomat a kezeim közé hajtottam és leültem a kád szélére.

 - JB jól vagy? - kaptam fel a fejem a szőke ír kérdésére, aki a résnyire nyitva hagyott ajtó előtt állva nézett befelé.

 - Persze - suttogtam és hamis mosolyra húztam a szám, de nem igazán voltam meggyőző.

 - Mi a gond? - lépett be hozzám és ült le mellém.

 - Joe - suttogtam magam elé. Értetlenkedve nézett rám, így folytattam. - Annak idején megígértem neki, hogy ha vége lesz a "kapcsolatunknak" - tettem macskakörömbe a szót -, akkor lesz egy búcsúéjszakánk. És ennek ma jött el az ideje...

 - Óh - szaladt ki Niall száján a csodálkozó szócska. - És mi ezzel a probléma? Mármint, ne érts félre, de ti folyton együtt khm ..voltatok. Ez miben lenne másabb?

 - Talán maga a tudat, hogy többé már nem leszünk. Nem tudom - vontam meg a vállam tanácstalanul, mert még én sem voltam tisztában a saját érzéseimmel. Ültünk egymás mellett csendben és a szemközti fal csempéjét vizsgáltuk, hatalmas szakértelemmel.

 - Szerintem ez az éjszaka méltó befejezése lesz annak, ami köztetek volt - szólalt meg kisvártatva az ír.

 - Úgy gondolod, hogy nem csinálok hülyeséget?

 - Nézd Jade! Csak te tudod, hogy mit akarsz. Ha szeretnél változtatni, akkor itt az idő, hogy lezárd életednek ezt a szakaszát. Ha meg nem... - itt széttárta a kezeit és úgy nézett rám. Szinte megvilágosodtam a szavaitól. Változtatnom kell, és ehhez el kell szakadnom a barátaimtól. Ha elkészül a lemez, lelépek, ezt pedig csak úgy érhetem el, ha apránként lezárom a kapcsolataimat velük. Nehéz lesz, de menni fog. Nem akarok még több fájdalmat, problémát okozni nekik.

 - Köszönöm - öleltem át Niallt, aki semmit nem értve nézett rám.

  Megszólalt a mobilom, kézbe vettem és apró sóhaj csúszott ki a számon mikor elolvastam Joe üzenetét, hogy hova menjek. Erőt véve magamon, felálltam és különös érzéssel a szívemben indultam el a megadott szoba felé.

59.rész

Jade

   Mikor a fiúk szóltak Paulnak, hogy valami nincs rendben a hangommal, azonnal intézkedni kezdett. Estére odarendelt egy szakértőt, de addig túl kellett még esnünk a kiadónál tett látogatáson. Idegesen ültünk egymás mellett az autóban.

 - Na gyerünk srácok! - nyitotta ki nekünk az ajtót, miután megálltunk egy hatalmas, csupa üveg épület előtt. Szótlanul léptünk be a liftbe és elhűlve néztük, hogy Paul a legfelső emelet gombját nyomja meg.

 - Jó napot! - köszöntünk megilletődve a titkárnőnek, aki mosolyogva nyitotta ki előttünk az ajtót és beinvitált minket egy hatalmas irodába.

 - Azta! - tátottuk el a szánkat az ablakon kinézve, ugyanis szinte az egész város a lábunk előtt hevert.

 - Én is szeretek benne gyönyörködni - hallottunk meg egy furcsa akcentussal beszélő férfit és mikor megfordultunk már az okát is láttuk. Egy idősebb japán úriember állt mögöttünk, egy fiatal afroamerikai nővel és egy nagyon szőke sráccal, akiről később kiderült, hogy finn.

 - Örvendek mister Jamamoto - lépett hozzá Paul és bemutatkozott. - Ők itt a Hellboys. Jade, Joe, Damien, Adam és Peter - sorolta fel a neveinket.

 - A jövő reménységei - bólintott felénk és tüzetesen végig mért mindannyiunkat.  - Foglaljatok helyet - intett az asztal körül található székek felé és mi engedelmesen leültünk. - Ők itt az én segítőim, Grace és Riku. Jó velük jóban lenni, mert ők felelnek a kinézetetekért és a megfelelő sajtóhírekért.

  Nagyot nyelve néztem végig a többieken, akik szintén nehezen fogták fel, hogy hol és miért is vagyunk itt. Végül Paul tárgyalni kezdett és ebből én egy kukkot sem értettem. Figyelmem folyton elkalandozott az ablakon kívülre. Tetszett a magasság és tetszett a panoráma. Elképzeltem, hogy a saját lakásomban vagyok és minden este egy cigivel a kezemben bámulom a város fényeit. Arra eszméltem, hogy Joe meglök a lábával.

 - Neked is jó így? - kérdezte és én azt se tudtam mire, de rábólintottam.

 - Akkor mindjárt hozatok egy nyomtatványt és aláírjuk - mosolyodott el a japán mogul.

  Megnyomott egy gombot az asztalán, mire a titkárnő szinte azonnal ott termett a kívánt papírokkal. Paul tüzetesen átolvasta a leírtakat, majd bólintott és aláírta. Sorban firkantottuk alá a nevünket, mintha mindig is ezt csináltuk volna, végül Mr. Jamamoto is szignálta a szerződésünket.

 - Az együttműködésünk kezdetére - emelte fel egy pezsgős poharat, amit szintén a titkárnő helyezett az asztalra.

 - Ó, pardon - vigyorgott rám a szőke srác. - Te ilyet nem ihatsz - vette el a kezemből az italt és egy másik poharat adott oda. Beleszagoltam.

 - Szőlőlé? Most komolyan ezzel kell koccintanom? - suttogtam letörten, de azért összeérintettem a poharamat a többiekével.

 - Mi történt a hangoddal? - kapta fel a fejét Riku, miután kiitta a pezsgőjét.

 - Jade megfázott - kelt a védelmemre a menedzserünk. - Estére már a szállodába rendeltem egy orvost.

 - Kit hívott fel? - vizslatott szúrós szemekkel Grace.

 - Dr. Cromwellt.

 - Az jó - bólogatott a nő. - Ő a legjobb a szakmában. Gyógyulj meg hamar kedvesem, mert még rengeteg embert kell elvarázsolnod a csodálatos hangoddal - mosolygott aztán rám.

 - Úgy lesz - ölelt magához Joe, én pedig csak bólintottam.

  Mikor indulni készültünk, Riku hozzám lépett és a kezembe nyomott egy névjegyet.

 - Mostantól, ha valami olyan helyre mész, ahova nem tudod mit vegyél fel, hívj bátran - kacsintott rám, majd otthagyott.

 - Pfhü - forgatta meg a szemeit Joe. - Még jó, hogy itt voltunk, mert különben helyben rád mászott volna - húzta el a száját. Ránéztem a többiekre és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. - Most mi van? - pislogott ránk értetlenül a fonott hajú srác.

 - Édes öcsém - karolta át a vállát Dam. - Nem tűnt fel, hogy a cuki kis szőke nem a lányokra bukik?

  Joe döbbent tekintetét elnézve, nem vette észre.

 - Azt mondod, hogy a srác meleg? - kérdezte még mindig elképedve.

 - Mint a kályha - bólogattunk.

 - Akkor mit akar Jadetől? - morrant fel.

 - Semmit. Egyszerűen csak kedves akart lenni vele - vonta meg a vállát Adam.

  Feldobódva mentünk vissza a szállodába, de a belső félelmem nem oldódott, csak eltemettem magamban.

 - Sikerült? - néztek ránk kíváncsian a másik zenekar tagjai a vacsora asztalnál, mikor a fiúk elég hangosan a vendégek tudtára adták, hogy megérkeztünk. Én csak halványan mosolyogtam rajtuk, majd bólintottam. Vacsora után Paul értem jött, hogy felvigyen a dokihoz, aki már a menedzser szobájában várt minket.

 - Helló - nyújtotta a kezét. - Dr. Cromwell vagyok, te pedig biztosan Jade vagy.

 - Igen - suttogtam, de egyre nehezebben ment a beszéd.

 - Na nézzük csak - vett ki egy csomó fura dolgot a táskájából, amitől nekem tágra nyíltak a pupilláim. - Nyugi - nézett rám kedvesen - csak belekukkantok a torkodba.

  A vizsgálat csak néhány percig tartott, aztán a doki összeráncolt szemöldökkel pislogott maga elé. - Ért mostanában valami trauma?

 - Jade szülei nem rég haltak meg - válaszolt helyettem Paul és a kezét bátorításként a vállamra tette.

 - Értem - bólogatott az orvos. - Az igazság az, hogy nem látok semmi elváltozást, így talán lelki okokra vezethető vissza az egész, de biztosat csak akkor tudok mondani, ha holnap eljönnek a rendelőmbe és megröntgenezzük a kérdéses területet. Addig is felírok egy enyhe nyugtatót és egy gyulladáscsökkentőt.

 - De most mondta, hogy nem lát semmi elváltozást, akkor minek a gyulladáscsökkentő? - értetlenkedett Paul.

 - Mert az, hogy nem látom, még nem jelenti azt, hogy lejjebb nincs. A tünetei gyulladásra utalnak, de erről is csak holnap tudok többet mondani, a röntgen után - állt fel a doki, majd elköszönt.

 - Hát vele is csak többen lettünk - csóválta meg a fejét Paul, miután kikísérte az orvost. - Most menj vissza a szobádba, én pedig kiváltatom ezeket és majd beviszem - ült le az egyik fotelbe és már tárcsázott is valakit. Halkan kislisszoltam a szobából és a tető felé vettem az irányt, de néhány lépés után ijedten rezzentem össze.

 - Hova? Hova? - hallottam meg Joe hangját aki úgy látszik rám várt. - Ugye nem cigizni akartál?

 - Én? Dehogy - húztam ki a kezem a felsőm zsebéből amiben eddig a dobozt szorongattam.

 - Azért - nézett rám komolyan. - Nem hiszem, hogy most jót tenne a torkodnak a nikotin.

  Megforgattam a szemeimet és a szoba felé módosítottam a lépteimet.

 - JB - szólt utánam lágy hangon a srác - amit reggel mondtam azt felejtsd el - pásztázta a földet zavartan, majd mikor rám nézett látta, hogy fogalmam sincs róla, hogy miről beszél. - A búcsúéjszakáról...

 - Megígértem és tartom a szavam - néztem a szemeibe.

 - De...

 - Nem - ráztam meg a fejem. - Ma este utoljára még veled leszek - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.

 - Ö...ö...rendben - motyogta, majd édes mosolyra húzta a száját. - Akkor most megyek és foglalok egy másik szobát éjszakára - indult el a lift felé.

 - Joe... - próbáltam utána szólni, de nem hallotta a hangom, így belépett a liftbe - várj! - fejeztem be, de akkor már messze járt. Szomorúan lépkedtem a szobánk felé és rossz volt belegondolnom, hogy ez lesz az utolsó együttlétünk. Nem akartam még jobban bántani őt, de a szavamat sem akartam megszegni.