Zayn
- Mit szólnátok, egy bulihoz a Funky Buddhában? - kérdezte jókedvűen Louis.
- Jó ötlet, de mit ünnepelünk? - kérdeztem mosolyogva, miközben Perrievel chateltem.
- Mit-mit? Az új lemezt - vágott hátba úgy, hogy majdnem elejtettem a telefonomat.
- Nem kéne ezt Paullal is megbeszélnünk? - aggodalmaskodott Liam.
- De. Bár nem hinném, hogy bármi ellenvetése lenne. Mostanában jó kisfiúk voltunk - pattant fel a foteljéből Lou.
- Most hova mész? - néztünk rá értetlenül.
- Paulhoz? - nevetett fel és elindult az ajtóhoz.
- Várj, mi is jövünk! - kiáltott fel Niall és Louis hátára pattant.
- Baszd meg Horan, leszakad a vesém! - lökte le magáról a kék szemű és fájdalmasan felnyögött.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? - szipogott fel színpadiasan a szőke srác.
- Nem drágám, csak nagy felületen szép - nyomott puszit, vigasztalásul az arcára.
- Bolondok - nevetett fel Liam is a két fiú évődését hallva, miközben megérkeztünk a menedzserünk szobájához.
- Akkor fiúk - kacsintott ránk Louis. - Egy, két, há-rom! Pauuul! - robbantunk be mit sem sejtve az irodába. A menedzser az asztalánál ült, de minket az ablaknál álló páros sokkolt le.
- Jade? Harry? - hallottam meg Louis döbbent hangját.
Tekintetem, ahogy szerintem a többieké is, a göndör barátunk kezein állapodott meg. Nem, semmi kétségem nem volt afelől, hogy Jade nem csak egyszerűen meghízott, hanem terhes. Mikor végre sikerült elszakadnom a domborodó pocakjától, jobban szemügyre vettem az arcát. Megdöbbentett a változás. A haja szőke lett és rövidebb, arcát pedig már nem ékesítették az őt oly különlegessé tévő piercingek, de így is gyönyörű volt.
- Ezt most nem értem - nyögött fel Liam. Jade ajkáról egy hatalmas sóhaj szakadt fel, majd megfordult Harry karjaiban és hozzá simult.
- Miért nem mondtátok el? - találta meg a hangját Louis.
- Mit? - kérdezte tettetett nyugalommal Harry.
- Hát ezt! - csattant fel a kék szemű és a párosukra mutatott.
- Mert nem volt mit elmondanunk - szólalt meg végre a lány is.
- Aha, mert szerinted azt nem kell az orrunkra kötni, hogy az egyik barátunk apa lesz? - nézett Lou felháborodva Jadere.
- Nem , mert nem ő az apa - mondta JB. és egy pillanatra rajtam felejtette a tekintetét, majd idegesen elfordult.
- Mi?...Hogy? - hápogott Lou. -Mármint...Akkor ki?
- Louis, nem hiszem, hogy ehhez neked bármi közöd is lenne - szólt közbe most már Paul is, de Louis letorkolta.
- Te csak ne beszélj! Nagyon jól tudtad, hogy mennyire kiakadtunk, mikor JB. eltűnt! Legalább annyit mondhattál volna, hogy jól van.
- Én is csak pár napja szembesültem vele, hogy ő írta a dalotokat - mentegetőzött a menedzser.
- Te írtad a You and I-t? - lepődtünk meg mindannyian.
- Igen - sütötte le a szemeit.
- Áh, most már nem kell titkolózni - lépett hozzá Niall. - Jól vagytok? Mit mondott az orvos?
Meghökkenve néztünk az írre, aki mackó ölelésben részesítette a lányt.
- Ne mond, hogy te is tudtál róla? - sóhajtott fel fájdalmasan Lou. Nehezen emésztette meg, hogy kihagyták valamiből.
- Akkor nem mondom - vigyorodott el a szőke srác.
- De mégis hogy tudtátok titokban tartani? - tette fel kíváncsi kérdését Liam, míg én még mindig Jade előző mozdulatán kattogtam. Fura volt ahogy rám nézett. Várjunk csak!
- Hányadik hónapban vagy? - szólaltam meg halkan, mégis meghallották. Jade ijedten kapta rám a tekintetét és úgy éreztem, ettől megvilágosodtam. Feszülten vártam, hogy cáfoljon rá a megérzésemre, de ez elmaradt, mikor kimondta.
- Négy és fél hónapos - suttogta alig halhatóan. A fiúk csak kapkodták a fejüket köztünk, míg mi egymást bámultuk.
- Az enyém? - tettem fel félve a kérdést, mire Jade megrázta a fejét, de mielőtt megkönnyebbülhettem volna, folytatta.
- Nem tudom.
Kijelentése után szinte vágni lehetett a feszültséget a szobában. Senki sem moccant, mindenki az elhangzottakon gondolkodott. A döbbent csendet Niall hasának hangos korgása törte meg, mire nevetni kezdtünk.
- Jól van na! Nem bírom a feszültséget! Mindig megéhezem tőle - vonta meg a vállát a haspók.
- Mit szólnátok egy vacsorához együtt? Szerintem sok megbeszélni valónk lenne, főleg nektek - mutatott ránk Liam.
- Nem is tudom - ölelte magához Harry a lányt, aki úgy bújt hozzá, mint kiscica a gazdájához. Nem tetszett amit láttam, nagyon nem.
- Én azt hiszem kihagyom - szólalt meg Jade.
- De miért? - pislogott rá kétségbeesetten Niall.
- Nem szeretnék címlapra kerülni - nézett rá könyörgőn a lány.
- Oh, igaz, de akkor is meg kéne ezt beszélnünk - hajtotta le a fejét Niall, de aztán elvigyorodott. - Nem mehetnénk hozzád? Csinálhatnál megint valami finomat - pislogott rá az ír kiskutya szemekkel.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - szólalt meg végre Harry is. - JB-nek pihennie kell - simított végig a lány karján.
- Hagyd csak - mosolygott fel rá Jade. - Niallernek igaza van. Most, hogy lebuktunk, talán be kéne avatnunk őket is.
- Biztos vagy benne? - nézett Harry olyan érzelmesen a lány szemébe, amit mi nem kis döbbenettel néztünk végig.
- Nyugi - állt lábujjhegyre Jade és puszit nyomott a göndör arcára. - Így legalább már nem kell titkolóznod a barátaid előtt.
- És én? - hördült fel Niall. - Én sem kotyogtam el semmit - mutatott az arcára, mire Jade nevetve megpuszilta.
- Örülök, hogy ez megoldódott - szólalt meg Paul, akinek a jelenlétéről el is felejtkeztünk. - Gondolom, így már nem kell teljesen elszeparálnom téged? - nézett a lányra. - Viszont beszéltem Brenttel, aki azt üzeni, hogy hétfőn tárt karokkal vár.
- Köszönöm - mosolygott rá hálásan a lány.
- Jade újra énekelni fog - oldotta meg nekünk a rejtélyt Harry.
- Az szuper - bólogatott Liam.
Elköszöntünk a menedzsertől, el is felejtve, hogy miért törtük rá az ajtót, hiszen Jade titka sokkal jobban izgatott mindenkit. Harry és a lány beszálltak a göndör autójába és elindultak, mi pedig követtük őket. Ismerős utcákon keresztül jutottunk el az úticélig.
- Ez nem Harry háza? - mutatott Louis az előttünk lévő épületre.
- De igen - bólogattunk meglepetten, csak Niall vigyorgott ránk sunyin.
Kiszálltunk az autóból és csodálkozva figyeltük, ahogy Jade és Harry elindul a szomszédos ház felé.
- Ti nem jöttök? - sétált el mellettünk Niall röhögve.
- Te mióta tudod ezt? - kérdezte hisztis hangon Lou.
- Nem olyan régóta - vont vállat az ír. - Egyik reggel nem találtam otthon Hazzat, így becsöngettem a szomszédba, hátha tudnak róla valamit. Így buktak le - somolygott Niall sejtelmesen.
Beléptünk a házba, ami elég kicsi volt, de annál otthonosabb és barátságosabb.
- Üljetek le - pislogott ránk zavartan Jade. - Mindjárt készítek nektek valamit - sietett el a konyha felé. Harry, mint aki otthon van, poharakat vett elő és inni töltött nekünk. Nem bírtam tovább, így felpattantam és a lány után indultam. Nekem háttal állva a pultnak támaszkodott, remegő vállakkal nézett kifelé az ablakon. Sírt.
- Jade - szólítottam meg halkan, de így is összerázkódott.
- Jól vagyok - törölte le az arcáról az árulkodó jeleket majd egy erőltetett mosollyal felém fordult - csak a hormonok.
Hozzá lépve magamhoz öleltem az így terhesen is törékeny testét.
- Miért nem mondtad el? - kérdeztem rá halk, rekedt hangon.
- Nem akartam belerondítani a kapcsolatodba - suttogta a mellkasomnak. - Mire észrevettem, hogy gond van, már rég Perrievel jártál.
- Mit jelent az, hogy nem tudod, hogy enyém-e a baba?
- Mert ez az igazság - nézett fel rám. - Fogalmam sincs, hogy te vagy Joe az apa - remegett meg a hangja. - Emlékszel még az utolsó éjszakánkra? - suttogta és én már az említésétől is keményedni kezdtem. - Úgy érzem, igen - kuncogott fel JB, majd hátrébb lépett. - Akkor történhetett, de hogy megnyugtassalak, nagy valószínűséggel Joe az apjuk.
- Miből gondolod? - néztem rá érdeklődve.
- Mert ikrek. Két kislány - simított végig a hasán, amit én megbabonázva néztem.
- Szabad? - pislogtam rá kérőn, majd mikor bólintott, óvatosan leutánoztam a mozdulatát. Furcsa érzés kerített hatalmába. Valahol legbelül vágytam rá, hogy az enyémek legyenek. - A mi családunkban is vannak ikrek - ejtettem ki a szavakat elvarázsolódva.
- Na készül a kaja, mert lassan mindenki éhen hal - lépett be Harry jókedvűen, megtörve az idillt. Szemei elkomorultak, mikor meglátott minket.
- Ó, bocsánat - nézett rám gúnyosan majd fogta magát és kiviharzott.
- Ennek meg mi baja? - néztem utána döbbenten.
- Szerintem féltékeny - motyogta Jade.
- Mi?
- Féltékeny - nézett rám félve a lány. - Ő és én...lefeküdtünk, de megmondtam neki, hogy ne várjon tőlem semmit, mert nem szeretném elveszíteni, mint barát - pislogta ki a feltörő könnyeit.
- Szerintem ő már rég nem barátként tekint rád - világosítottam fel.
- Tudom, de önző mód még így sem akarom elveszíteni - sóhajtott fel. - Annyi mindent köszönhetek neki - sírta el magát.
- Jade - fogtam kezei közé az arcát és hüvelykujjammal letöröltem az egyre sűrűbben folydogáló sós cseppeket - most már itt vagyok én is és ha kiderül, hogy ők az én babáim akkor...
- Nem - tépte ki magát a kezeim közül. - Nem engedem, hogy miattam szakíts Perrievel. Ti együtt vagytok boldogok. Látod, ezért nem akartam, hogy tudjatok róla - zokogott fel keservesen. - Nem akarlak magamhoz láncolni és boldogtalanná tenni.
- Jade... - néztem rá hitetlenkedve, hiszen még most is csak arra tud gondolni, hogy nekem jó legyen.
- Zayn! - csattant fel mögöttem Harry hangja. - Hagyd békén! Nem tesz jót nekik, ha felidegesíted - villantotta rám haragos tekintetét, majd Jadehez sétált és magához ölelte. - Csssh, semmi baj - simogatta a hátát.
Úgy éreztem, hogy megfulladok, ha nem mehetek ki a levegőre és nem gyújthatok rá egy cigire, így otthagytam őket és sietős léptekkel az ajtóhoz mentem. Szinte felszakítottam azt majd megkerestem a cigisdobozom és rágyújtottam. A nikotin nyugtatólag száguldott végig a testemen, így szépen lassan agyalni kezdtem, hogy most hogyan tovább. Két dologban biztos voltam. Az egyik, hogy nem akarom elveszíteni Perriet, a másik pedig, hogy ha a kicsik az enyémek, akkor szeretnék mindent megadni nekik, beleértve egy szerető családot is. Erre mondják, hogy a huszonkettes csapdája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése